Egy éjszaka alatt is megtörténhet a baj

Erős éjszakai fagyokat ígérnek a következő napokra a meteorológusok, ez pedig rendkívüli veszélyt jelenthet a nem szigetelt vízórákra, fűtetlen helyiségekben futó vízvezetékekre. A Pápai Vízmű Zrt. arra figyelmezteti az ingatlantulajdonosokat, hogy ellenőrizzék a vízórák szigetelését, aki pedig eddig nem helyezte fagy elleni védelem alá a vízóráját, az feltétlenül tegye meg!
-Ilyen hidegben egyetlen éjszaka alatt is elfagyhat a vízóra szigetelés nélkül – hangsúlyozta Vörös Dániel, a Pápai Vízmű Zrt. vezérigazgatója.
A vízórák mellett fontos, hogy a fűtetlen épületek, hétvégi házak vízvezetékeit fagytalanítsák, kerti csapokat lezárják és a hideg pincékben szabadon álló vezetékeket sem árt szigetelni a fagyás elkerülése érdekében. Persze mindezt már a tél elején megtették a gondos tulajdonosok, aki azonban elmulasztotta, talán még nem késett el a védekezéssel.
Az elfagyott vízórák, vezetékek a fagy felengedése után komoly kárt okozhatnak, rengeteg víz elfolyhat akár észrevétlenül is, az elfagyott vízórák cseréjének költsége, a szétfagyott vezetékek javítása és az elfolyó víz díja pedig az ingatlantulajdonost terheli.