Egy nap alatt több mint 400.000 forint gyűlt össze

Csütörtök délután Kerti Györgyi, a Zárda utcai adománygyűjtés kezdeményezője arról tájékoztatta a Médiacentrumot, hogy a szerda délután megadott számlaszámra egy nap leforgása alatt 435.000 forint érkezett be adományként.
Kedden számoltunk be arról, hogy a Közösen Pápáért Egyesület 100.000 forintot ajánl fel a Zárda utcai tűzeset károsultjainak. Szerdán pedig hírt adtunk arról, hogy az Élhető, Gyarapodó Városért Egyesület is csatlakozik a kezdeményezéshez. Rengetegen jelezték már január 11-én a tűzeset napján, hogy szívesen segítenének, tárgyi adománnyal, élő erővel vagy pénzzel.
Grőber Attila, Kerti Györgyi és Süle Zsolt a szerdai sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az Élhető, Gyarapodó Városért Egyesület számlaszámára történő utalással bárki csatlakozhat és támogathatja a lakóhelyükről kiköltözni kényszerült embereket, illetve a helyreállítási, felújítási munkálatokat.
Azóta több vállakozó is felajánlotta segítségét, a közösségi médiában láthatunk licitet szálláshelyért, vagy éppen olyan grafikust, aki tíz ügyfél esetében a munkadíját teljes egészében a jótékony célra ajánlja fel.
Kerti Györgyi elmondta, rendkívül hálásak annak a sok adományozónak, aki csatlakozott a kezdeményezéshez. Mint mondta, hihetetlen érzés látni, megtapasztalni, hogy milyen mértékű összefogásra képes a lakosság.
Továbbra is várják az adományokat, hiszen mint mondták, minden apró segítség számít.
A számlaszám, amelyre a felajánlásokat gyűjtik a következő:
10300002-13807111-00014902 MBH Bank
Fontos, hogy utaláskor a közlemény rovatban tüntessék fel az adományozó nevét, a Zárda utca és az adomány szavakat.