Több mint három méter hosszú fejlábúra bukkantak Japán nyugati partvidékén.
A tintahalat csodával határos módon találták meg élő állapotában, és azonnal el is szállították az egyik helyi akváriumba, ahol részletes vizsgálatoknak vetették alá. A hatalmas tengeri monstrumról készült videón jól látható, amint az óriási lény egy sekély medencében fekszik, és kinyújtóztatja gigantikus csápjait. Azt nem tudni, hogy a tintahal még élhet-e; szakemberek abban bíznak, hogy sikerül megmenteni.
Mélytengeri kutatóhajók a múltban többször is észleltek óriás tintahalakat, tavaly például a Medusa nevű felderítőkamera elképesztő felvételeket készített néhány misztikus óriásszörnyről. Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatalnak (NOAA) szintén sikerült lencsevégre kapni egy fiatal gigatintahalat még 2019-ben – az ügynökség becslése szerint ez a példány nagyjából 3,7 méteres lehetett. Sok mindent nem tudunk ezekről a rejtélyes fajokról, bár tengerbiológusok feltételezései szerint az összes óceánban és sós vízben előfordulhatnak, csak rettentően nehéz őket észlelni. A legnagyobb tintahal, amelyet a tudósok valaha is feljegyeztek, majdnem 13 méter hosszú volt, míg az egyik 1887-ben felfedezett tetem közel 18 méteres is lehetett.