Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORT

Elfáradt a végére az U13

Haraszti Gábor | 2024.09.14.

Harmadik bajnoki mérkőzését játszotta az U13-as labdarúgó-pontvadászatban a Pápai Egyesített Labdarúgó Club. Lengyel Ferenc tanítványai becsülettel helytálltak, de három gólos vereséget szenvedtek.

A regionális bajnokság nyugati csoportjának harmadik fordulójában azt a vasi alakulatot fogadta PELC, mely egy szoros vereség és egy magabiztos győzelem után érkezett Pápára, a hazaiak pedig miután kikaptak a Nagykanizsától, Ajkáról elhozták mindhárom pontot. A szabályok értelmében ebben az osztályban is négyszer húsz percet játszottak a csapatok, egészen a harmadik negyedik jól állta a sarat a PELC, majd az 52.percben az ellenfél megszerezte a vezetést. Négy perccel később már kettővel vezetett a Hali, a 0-3-as végeredmény egy perccel a lefújás előtt alakult ki.

Lengyel Ferenc: Papírforma eredmény született, az ma is bebizonyosodott, hogy fizikálisan kell még utolérni magunkat, hiszen az utolsó másfél negyedben kaptuk a gólokat. Összességében elégedett vagyok az eddig lejátszott meccsekkel és a gyerekek hozzáállásával, edzéslátogatottságával, látható rajtuk a fejlődés.

PELC U13 – Szombathelyi Haladás 0-3 Gsz.: Doktorics, Pál, Szovák

PELC U13: Szántó – Adamik, Tóth, Peidl Á., Lengyel, Császár, Horváth, Ősz-Varga, Süle, cserék: Babják, Kapin, Garai, Peidl B., Császár


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.10.04.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: