Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - KÖZÉLET

Elhunyt a legdrágább autó magyar tervezője

Müller Ádám | 2024.02.19.

96 éves korában elhunyt Pavlics Ferenc, minden idők legdrágább autójának magyar tervezője. Nélküle nem autóznánk a Holdon, és a Mars-járók tervezésében is komoly szerepet játszott. Munkássága során közvetetten Győr sorsában is komoly szerepe lett.

 

Pavlics Ferenc, a Vas megyei Balozsameggyesen (ma Meggyeskovácsi) született mérnök, 1957-ben került Amerikába. A General Motors laboratóriumában dolgozott, majd 1961-ben csatlakozott a GM villamos-meghajtású járművek kutatóközpontjához Santa Barbarában. Ő volt az egyik vezető mérnök, aki részt vett a világ első Földön kívüli járművének megtervezésében. A holdjáró 400 ember összefogásával készült el. Az első jármű 1971-ben, az Apolló-15 expedícióval jutott a Holdra, 1972-ben pedig két űrhajó is magával vitt egy-egy példányt. A három autó ma a Hold három különböző pontján parkol.

Később Bécsbe költözött, hogy ipari kapcsolatokat építsen Magyarországgal és a kelet-európai országokkal. Ő érte el, hogy a győri Rába gyár hátsó hidakat szállíthasson teherautókhoz Angliába és Detroitba, részben ennek köszönhető, hogy a GM később Szentgotthárdra telepítette az Opel egyik gyárát.

Nyugdíjazása után is aktív maradt, többek között a NASA szaktanácsadójaként részt vett különböző Mars-járművek tervezésében. Az általa végzett munkásságért 1971-ben az Apolló-program sikeréért, 1972-ben pedig a holdautó kerekének kifejlesztéséért is elismerték a NASA-díjával. Később, 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést is megkapta.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: