Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Elismerés a várostól a legjobbaknak

Huszár Hajnal | 2024.06.25.

A város jó tanuló, valamint jó tanuló és jó sportoló diákjait köszöntötte ma délután az önkormányzat. A Városházán tartott ünnepi eseményen kilenc fiatal vehette át a Jó tanuló díjat és tizenhárom diák a Jó tanuló és jó sportoló elismerést.

A kitüntetetteket és szüleiket, felkészítőiket kedves műsor fogadta, melyben a Tarczy Lajos Általános Iskola 6. osztályosai és Horváth Noémi, az Erkel iskola tanulója közreműködött, a színvonalas műsor után dr. Áldozó Tamás polgármester köszöntötte a város legjobbjait. Mint mondta, a tanév vége nemcsak azért örömteli, mert kezdődik a vakáció, hanem mert ekkor vehetik át elismeréseiket az arra érdemesek. Hozzátette, a diákok egy része már megkapta a bizonyítványát és vele együtt iskolája és szülei elismerését, de a város is köszönti a legjobb eredményt elérőket.

-A gratulációkhoz a város is szeretne csatlakozni és nagy örömmel adjuk át a kitüntetéseket, hiszen mindig jó tudni, hogy vannak a város diákjai között olyanok, akik példaképül állíthatók a többiek elé, mert sokkal többet tudnak teljesíteni, mint mások – fogalmazott a városvezető.

-Ezek a díjak akár egy tanév jutalmának is tűnhetnek, de korántsem ezt jelentik – mondta és a diákokat köszöntő műsorból idézett egy gondolatot: Tanulni mindig, ameddig csak élek.
-Akik ma itt példaképek, nemcsak egyszeri teljesítményt nyújtottak, hanem tartósan kiemelkedő produktumra képesek. De ez ne csak időben visszatekintve legyen igaz, hanem legyen igaz az előttünk álló évekre, évtizedekre. vigyék magukkal ezt az üzenetet, hogy tanulni mindig, ameddig csak élek. És testmozgás igényét is vigyék magukkal, mert a jó fizikai állapotban, jó egészségben megélt évek különösen alkalmasak a tanulásra is.

A polgármester jó pihenést kívánt a nyári szünetre és azt, hogy maradjon meg a kitüntetettek elhatározása a tartósan kiemelkedő teljesítmények iránt és érjék el kitűzött céljaikat, amivel valamennyi pápait büszkévé tesznek.

A városvezető oklevéllel és ajándékkal köszöntötte a tanulmányokban jeleskedő, valamint a jó tanuló és ezzel együtt jó sportoló diákokat, továbbá felkészítő pedagógusaikat, edzőiket.

Jó tanuló díjban részesültek:

Szakács Panka (Tarczy Lajos Általános Iskola)
Szabó Bernadett (Tarczy Lajos Általános Iskola)
Horváth Anna (Tarczy Lajos Általános Iskola)
Ratkó Boglárka (Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola)
Rákli Levente (Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola és Óvoda)
Kovács Bálint (Türr István Gimnázium és Kollégium)
Kővágó Edit Gréta (Türr István Gimnázium és Kollégium)
Mátyás Donát (Pápai SZC Jókai Mór Közgazdasági Technikum és Kollégium)
Kiss Julianna (Pápai Petőfi Sándor Gimnázium)

Jó tanuló és jó sportoló díjban részesültek:

Stanka Léna (Tarczy Lajos Általános Iskola)
Stanka Luca (Tarczy Lajos Általános Iskola)
Mosonyi András (Tarczy Lajos Általános Iskola)
Nagy Csenge Zsófia (Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola)
Bácsi Boróka (Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola)
Wölfinger Liza (Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola és Óvoda)
Gáncs Arnold (Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola és Óvoda)
Spreitzer Zsigmond (Szent István Római Katolikus Általános Iskola)
Németh Nóra (Türr István Gimnázium és Kollégium)
Winhoffer Júlia (Türr István Gimnázium és Kollégium)
Ősz Regina (Pápai Petőfi Sándor Gimnázium)
Németh Bence (Pápai SZC Jókai Mór Közgazdasági Technikum és Kollégium)
Szabó Zsombor (Pápai SZC Jókai Mór Közgazdasági Technikum és Kollégium)



  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.12.18.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: