Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Elmondom hát mindenkinek

Horváth Andrea | 2023.10.19.

Az S.K. Társulat nyáron új helyre költözött, a Fellner udvarban levő egykori Hollósy Galéria épületében tartják próbáikat és előadásaikat. Az amatőr társulat továbbra is lendületesen dolgozik, a Színek nélkül című előadásuk premierje már megvolt, ebben Reményi Réka és Szabó Erika szerepel. A társulat többi tagja egy Karinthy-estet állított össze.

Karinthy Frigyes minden műfajban alkotott maradandót. A magyar irodalmi életben fokmérő, rangjelző volt, ha paródiát írt valakiről. Amit sajnált, hogy írásaiban előbb adagolta a humort, s aztán a komolyat, így hát a humorát szerették, ismerték, de a filozófiáját, gondolatait nem vették komolyan. Persze tudjuk, hogy a humor a legőszintébb kritikai műfaj…

Az S. K. Társulat néhány évvel ezelőtt már jelentkezett egy verses-prózás összeállítással, Férfi és nő az irodalomban címmel. Már akkor beszélgettek a tagok arról, hogy jó lenne hasonló esteket rendezni. Kicsit várni kellett rá ugyan, de elkészült az újabb irodalmi műsor Elmondom hát mindenkinek címmel.

Előszó című, keserű iróniával írt versének ismert sora az Elmondom hát mindenkinek, s a pápai társulat nem véletlenül választotta ezt a címet. Az S.K. ugyanis Karinthy Frigyes sokoldalúságát vitte színre, jól megformált karakterekkel, találó mondatokkal, remek játékkal.

 

Az ötlet Szabóné Juhász Kláráé volt, ő szerkesztette a műsort, Nagy Imre vállalta a rendezést. A darabban Bolla Kata, Firtl Martin, Molnár Csaba, Pozsgai Balázs, Sz. Juhász Klára, Schuszter Dóra, Nagy Imre játszott, nagy sikerrel.


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2023.12.01.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: