Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Elveszett és megtaláltatott

Horváth Andrea | 2024.03.01.

Lovász István alkotásaiból nyílt tárlat a Pannonia Reformata Múzeum időszaki kiállító terében. A múzeum és az Újvári János Református Szeretetotthon közös szervezésében megvalósuló időszaki kiállítás az otthon egyik lakójának festményeit tárja a közönség elé.

 

Halászné Kapcsándi Szilvia múzeumvezető köszöntötte a vendégeket, az Ótemplom megtelt az ünnepélyes alkalomra. Bornemissza Melinda, az Újvári János Református Szeretetotthon intézményvezetője mutatta be a művészt.

Mint mondta, festő-mázoló Lovász István Pápán született, itt végezte iskoláit és szobafestőnek tanult. Bebarangolta az országot, horgászott, szívesen járta az erdőt – ezek az élmények visszaköszönnek képein. Később Dunaújvárosban élt, majd visszakerült szülővárosába, sajnos egy idő után fedél nélkül maradt, majd egy fiatalkori motorbaleset következményeként elvesztette egyik lábát. A műtét után került az otthonba, ahol megtalálta élete újabb értelmét, a festészetet.

 

Köntös László gyűjteményi igazgató igei gondolataiban a kiállítás címére irányította a figyelmet: „Elveszett és megtaláltatott” – a tékozló fiú története Lukács evangéliumában olvasható, üzenete az, hogy a bajban levő embert az Úristen magához emeli, nem engedi elveszni.

A kiállítást Csizi Péter szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg. Mint mondta, a tárlat jó alkalom arra, hogy erőt merítsünk István akaratából és elszántságából, a szépre való nyitottságából, aki nehéz pillanatokat követően jutott el a pápai kiállításig. Hozzátette, hogy a sikerhez kellett a közösségi összefogás, az odafigyelés.

 

A megnyitót követően a művész a kiállítótérben beszélgetett a látogatókkal, mesélt képeiről, az alkotás folyamatáról. A kiállítás április 27-ig tekinthető meg a Pannonia Reformata Múzeumban.

 

 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: