Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Erdő és víz – felelős gondoskodás a Bakonyerdőnél

Huszár Hajnal | 2025.03.25.

Víz nélkül nincs élet – a március 22-ei világnap többek között erre emlékeztet, felhívva a figyelmet a Föld ivóvízkészletének megóvására, a klímaváltozás veszélyeire, az emberi felelősségre. A víz minden élőlény számára nélkülözhetetlen, az erdők megmaradása szempontjából is kiemelkedő fontosságú, a Víz világnapja éppen ezért a Bakonyerdő Zrt. számára is fontos környezetvédelmi napnak számít.

-Az erdő vízhez juthat a lehullott csapadékból, a felszíni vagy a felszín alatti vizekből. A zöld növények fotoszintézisük során vízből és szén-dioxidból a napfény energiájának felhasználásával építik fel szervezetüket, szerves anyagokat képeznek. Napjaink egyik legjelentősebb környezeti kihívása a fölmelegedés és a vele együtt járó vízhiány. Az ebből eredő jelenségek közül közismert a gleccserek visszahúzódása, a tengerek szintjének emelkedése, a mind gyakoribb időjárási szélsőségek. Kevésbé ismert azonban az erdők válasza, pedig az ökológiai alsó erdőhatár felhúzódása mérhető. Hazánkban is nagy kérdés, hogy néhány évtized múlva az egyes erdőtársulások megtalálják-e életfeltételeiket – mondta a világnap kapcsán Patocskai-Lunk Eszter, a Bakonyerdő Zrt. kommunikációs vezetője.

Az erdő megosztja a csapadékot. Egy része benedvesíti a leveleket, az ágakat, a fatörzset, a cserjéket és a lágy szárú növényeket, még az avar is visszatart belőle. Éves szinten a lehullott csapadék akár 30 százaléka is erre a sorsra juthat. A tényleges arány több tényezőtől függ. A lombos fák a tűlevelűeknél több esőt fognak fel, és sok múlik az eső intenzitásán és tartamán, valamint a szél erején is. Zárt erdőben egy kisebb zápor néha el sem éri a talajt. Az avaron is átjutott csapadék egy része a talaj pórusaiban tárolódik, ahonnan a növények felhasználhatják, a többi lejut a mélyebb rétegekbe, és pótolja a talaj-, a réteg- vagy a szivárgó vizet. 
A szakember emlékeztetett, a csapadékeloszlás szélsőségessé vált az elmúlt években: rövid idő alatt olyan nagy mennyiségű csapadék hullik, amit a talaj nem képes azonnal befogadni így a lezúduló víz amellett, hogy eróziót okoz, kárt tesz az ilyen extrém időjárási körülményeknek ellenállni képtelen erdei infrastruktúrában. A csapadékban gazdag, intenzív és rövid időszakokat pedig hosszú aszályok és kánikula váltja fel, ami egyre növekvő kihívást jelent az erdei ökoszisztéma élővilága számára. 

(fotó: HATESZ Egyesület)

-Az erdők vízvisszatartási képessége azért is fontos a klímavédelem szempontjából, mert a fák a talajban összegyűlő víz, csapadék egy részét elpárologtatják, és visszajuttatják a levegőbe. Ennek számos, a klímánkra nézve pozitív hatása van: javul a levegő minősége, csökken a hőmérséklete, fenntarthatóvá válik a víz körforgásának folyamata, ráadásul az erdők szűrik és tisztítják is a vizet. Az erdők ezen túlmenően a víz visszatartásával növények és állatok számára hasznosíthatóvá teszik a csapadékot. Bakonyerdő célkitűzése a területén lévő vizes élőhelyek megőrzése, védelme, megújítása vagy akár újak létrehozása – hangsúlyozta a kommunikációs vezető.

A pápai székhelyű állami erdőgazdaság területei viszonylag jól ellátottak természetes vizekkel, ezek megóvásáról folyamatosan gondoskodnak. Hubertlaki-tó, Pisztrángos tó, Sárosfői halastavak, Vörös János-séd mocsaras völgye – ezek a legismertebb tavak a területen, emellett azonban több mint száz forrás található a Bakonyerdő területén: Csurgó-kút , Pápateszér határában a Grófi fürdő, Hamuházi-forrás Balatoncsicsón, Kerteskői szurdokban ismert Judit-forrás, Cuha-völgyben található Kőpince-forrás, a Kupi erdőtömbben fellelhető Szent-kút, Döbrönte közelében lévő Ödön-forrás, Sarvaly-forrás, Szent Miklós pálos rendi kolostor közelében található Szent Miklós-forrás, a Badacsony-hegyi Klastrom-kút, kislődi Három-forrás, Tiszta-víz-forrás – sorolta Gergál Sándor, A Bakonyerdő Zrt. Farkasgyepűi Erdészetének erdőgondnoka. Ezek a vizes élőhelyek népszerű kirándulóhelyek is, melyeket közjóléti objektumokkal látott el az erdőgazdaság a túrázók komfortérzetének növelése érdekében.

-A vizes élőhelyek megtartása, megóvása kiemelt feladatunk. Az elmúlt években foglalt forrásainkat kitisztítottuk, fedéssel láttuk el, környezetüket a kirándulók érdekében évente többször kaszáljuk, rendszeresen összeszedjük a szemetet, de műszaki beavatkozásokkal nem zavarjuk a természetet – magyarázta az erdőgondnok. Hozzátette, ugyancsak az elmúlt évek eredménye az újabb turistaútvonalak kijelölése, ezek több esetben tavakat, forrásokat kötnek össze, lehetőséget kínálva a rövidebb-hosszabb kirándulásokra.

-Vizeink védelméért, azért, hogy sokáig a túrázók kedvelt kirándulóhelyei maradhassanak, az erdőjáróknak is felelősségteljes magatartást kell tanúsítaniuk, tisztelniük kell a természetet. A legfontosabb, hogy ne szemeteljenek, amit kihoznak magukkal az erdőben, azt vigyék is haza. Fontos, hogy tartsák be az erdőjárás szabályait, ne térjenek le a kijelölt turistaútvonalakról, ne szennyezzék be a források, patakok, tavak vizét és ne zavarják az ott élő állatokat.  – kérte.
Gergál Sándor arra is felhívta a figyelmet, az erdőkben előforduló – egyébként tiltott – quadozás és motorozás veszélyezteti az érzékeny vizes élőhelyeket. Azt javasolta, inkább gyalogosan, vagy kerékpárral keressék fel az erdőket a látogatók, ez sokkal szebb élményt nyújt, egészségesebb és védi a természetet.

A Bakonyerdő Zrt. a Víz világnapja alkalmából csatlakozott a Hajagi Természetvédő és Szabadidő Egyesület (HATESZ) kezdeményezéséhez, mely – a farkasgyepűi és németbányai önkormányzattal és egy kereskedelmi támogatásával – különböző hosszúságú túrákat szervezett szombaton a bakonyi források és tavak érintésével. A túrán 120 túrázó vett részt, a lelkes kirándulókhoz a HATESZ-BIKE kerékpáros csapata is csatlakozott szép számmal. A világnaphoz kapcsolódva felfedezték Farkasgyepű gazdag vízi világát, forrásait, patakjait, tavait és számtalan kulturális örökség helyszínt.

 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben:

0FPS