Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - KÖZÉLET

Ezért lesz érdemes akár ma estétől az eget kémlelni

Szentgáthi Csaba | 2024.08.11.

Hétfőn tetőzik a Perseida meteorraj, ekkor figyelhető meg az égbolton a legtöbb hullócsillag.

A Perseidák meteorraj maximuma idén augusztus 12-én 16:00 órára esik, de már vasárnap estétől érdemes az eget kémlelni – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló. A szakemberek szerint a legtöbb, óránként 75-100 hullócsillagot hajnalban lehet majd megpillantani a hét elején.

A meteorzápor megfigyeléséhez érdemes fényszennyezéstől távoli helyet keresni, ahol az égbolt jól belátható. A Hold idén első negyedben jár, így fényszennyezése csak mérsékelten zavarja majd a megfigyelést, a szerencsésebbek pedig még néhány szép, fényesen izzó tűzgömböt is láthatnak.

A Perseidák hullása már július végén elkezdődött, a jelenség maximuma után napról napra kisebb gyakorisággal látszanak még Perseidák egészen augusztus végéig.

A meteoridok egy üstökösből származnak, amely átlagosan 133 évenként kerüli meg a Napot. Az üstökösből "kipöfékelt" porszemcsék az üstökös pályája mentén eloszlanak, és az üstököshöz hasonló sebességgel tovább keringenek a Nap körül. Amikor a Föld keresztezi az üstökös pályáját, a porszemcsék ütköznek a Föld légkörével. 

Az apró ütköző testek rendkívül nagy sebességük miatt ionizálják a felsőlégkör gázmolekuláit, amik látványos felfénylést, ioncsatornát képeznek. Ez látható a földről, akár sok tíz kilométeres távolságból hullócsillagnak – részletezi a Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye.

 

 


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.12.18.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: