Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORT

Ezüstérmes lett a Perutz FC

Haraszti Gábor | 2023.05.28.

A 30.fordulót követően véget ért a 2022/2023-as első osztályú vármegyei labdarúgó-bajnokság. A Perutz FC Sümegen kétgólos győzelmet aratott, ami azt jelenti, hogy Kun-Szabó Attila tanítványai a második helyet szerezték meg a pontvadászatban.

Izgalmasan alakult az ezüstcsata a pápaiak számára, hiszen Sümegen Cser Botond találatával és Kovács öngóljával 2-0-ra is vezettek, ám egy rövidzárlat miatt pillanatok alatt egyenlítettek a hazaiak. A három pont sorsa a hajrában dőlt el, a 88. percben Varga Bence juttatta ismét előnyhöz a vendégeket, a három pontot a 90.percben Nagy Krisztián biztosította be. Ezzel a bajnok Úrkút mögött a Perutz húsz győzelemmel, három döntetlennel és öt vereséggel, +46-os gólkülönbséggel végzett a második helyen.

Sümeg VSE – Perutz FC 2-4 (0-2) Gsz.: Szakonyi, Görhes ill. Cser, Kovács (öngól), Varga B., Nagy K.

Kun-Szabó Attila: Végig hatalmas fölényben játszottunk, a saját kapuja elé betömörülő ellenfél pontrúgásokból próbált helyzeteket kialakítani. A rövidzárlat után érett az újabb gólunk, a cserék jól szálltak be. 2-3 után ahogy az ellenfél kijjebb merészkedett, rögtön újabb találatot szereztünk. Gratulálok a srácoknak az ezüsthöz, szerintem senki sem számított rá, hogy az első évünkben másodikak leszünk. Tavaly nyáron nehéz volt az új csapatot megszervezni, a felkészülésünk jól sikerült, véleményem szerint ősszel jobban játszottunk, Szántó távozása miatt is tavasszal nehezebb dolgunk volt. Május 30-án lesz az osztályozó sorsolása, ahol szerencsés esetben egyenes ágon jogot szerezhetünk az NB III-ban való indulásra. 

Sümeg VSE: Kovács – Márkus, Bencze, Markó, Bujtor, Varga, Rédei, Szakonyi, Görhes A., Görhes T, Tüttő.

Perutz FC: Varga – Cser (Benecz 63.), Nagy B., Horváth T. (Varga B. 57.), Kun-Szabó, Nagy K., Rozman, Nagy D., Pető, Hauser, Bognár (Gajdosi 72.)

A bajnokság végeredménye:





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: