Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Fiatal bajnok volt a vendég

Horváth Andrea | 2023.02.28.

Hosszú szünet után ismét ismét szervez összejöveteleket a Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A pápai evangélikus gyülekezet beszélgetéssorozatának nyitóvendége Borbély András volt. A 17 éves,  ifi Eb-bronzérmes és magyar bajnok dartsos immár az ifi világranglistát is vezeti, többek között a sikerhez vezető útról is szó esett az alkalmon.

 Borbély Andrással Polgárdi Sándor esperes beszélgetett, aki elmondta, hogy András a pápai evangélikus gyülekezetben konfirmált 2019-ben. A tehetséges fiatal elmesélte, hogy a dartsban is, mint minden sportban elengedhetetlen a kitartás és a sok edzés. Ő tanítási napokon egy-két órát edz, ha pedig nincs iskola, akkor négy-öt órát is eltölt gyakorlással. A Petőfi Sándor Gimnázium diákja, igaz, most már magántanuló, hogy részt tudjon venni a versenyeken, ám amikor csak tud, ott van a tanórákon.

András elmondta, hogy szerinte az összeszedettsége az erőssége, a koncentráció, ami segíti a sikerek elérésében. Tavaly bronzérmet szerzett a budapesti ifjúsági Európa-bajnokságon, múlt hétvégén pedig szlovákiai győzelmével átvette a vezetést az ifi világranglistán. Ezeket tekinti legnagyobb eredményeinek és keményen dolgozik a további sikerekért.

A  Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör következő alkalmát a régi rend szerint a hónap utolsó hétfőjén, tehát március 27-én tartják. A vendég Goór Judit lesz, aki a Petőfi 200 kapcsán tart előadást.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: