Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - KÖZÉLET

Fiatalok rendőrkézen – Nem játék a bombafenyegetés!

Pintér-Papp Eszter | 2025.02.03.

A nagy port kavart tömeges iskolai bombafenyegetéseken kívül a napokban több hazai oktatási intézmény is kapott fenyegetéseket, melyekről kiderült, az értelmi szerzők diákok voltak – olvasható a Police.hu híradásaiban.

– Robbantással fenyegető elektronikus levelet kapott január 22-én, majd másnap az egyik sajószentpéteri általános iskola. A levelek arról szóltak, hogy a tanulók január 23-án ne menjenek iskolába, mert ott bomba van elrejtve, az épület fel fog robbanni. A rendőrök mindkét alkalommal átvizsgálták az iskolát, robbanószerkezetet nem találtak.

A kazincbarcikai rendőrök azonosították a levelek feladóját, a megfenyegetett iskola egy 11 éves tanulóját, akinek telefonjában a fenyegető leveleket is megtalálták. A gyermek meghallgatása során beismerő vallomást tett, elmondta, hogy nem akart matematika dolgozatot írni, ezért küldte az üzeneteket.

– A rendőrségre január 23-án késő délután érkezett bejelentés, hogy két szegedi és két hódmezővásárhelyi iskola elektronikus postafiókjába fenyegető e-mailek érkeztek. Az üzenetekben az elkövető bombarobbantással fenyegetőzött, és az épületek kiürítésére szólította fel az iskola vezetését. A bejelentést követő percekben csaknem 30 rendőr kezdte meg az iskolák átvizsgálását. A kutatás során robbanóanyagot nem találtak.

A nyomozók azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, majd nem sokkal később azonosították az elkövető egyedi hálózati címét. A bejelentést követő negyedik napon gyanúsítottként hallgattak ki egy 14 éves helybéli fiút, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését. Vallomásában elmondta, hogy nem akart másnap iskolába menni, ezért küldte az e-maileket.

A fiút a nyomozók őrizetbe vették; közveszéllyel fenyegetés miatt kell felelnie.

– Elmondása szerint nem lepődött meg az egyenruhások megjelenésén az a 15 éves fiú, akiért azért mentek házhoz a rendőrök, mert január 26. és január 30. között legalább 46 iskolának küldött robbantással fenyegető elektronikus levelet. A levelek feladóját a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiberszakértői azonosították, majd január 31-én elfogták.

A nyomozók a terhelt lakóhelyén, egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei kistelepülés családi házában kutatást tartottak, informatikai eszközöket foglaltak le, adatmentéseket végeztek. A fiatalembert előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett miatt, majd őrizetbe vették.

A gyanúsított teljeskörű beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy célja a fenyegetés volt, az, hogy félelmet keltsen a diákokban, rémüljenek meg, és fussanak el az iskolákból. Az oktatási intézményeket találomra választotta ki, igaz, közöttük ott volt az a szakképző iskola, amit már két hónapja nem látogat, mert elege volt belőle, nem akart tovább tanulni.

Fotó: Police.hu





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: