Fizikából jeles

Ismét megrendezték a Bródy Imre Veszprém Vármegyei Fizikaversenyt Ajkán. A Türr István Gimnáziumot Bencze Kitti, Mórocz Hanna, Németh Dorottya Réka 12. G osztályos tanulók képviselték.
A verseny két részből állt. Először a diákoknak öt számítási feladatból álló feladatsort kellett megoldaniuk egyénileg, majd a csapattagok együttműködve végeztek el egy mérési feladatot. Az egyéni sorrendet a számítási feladatokra kapott pontszámok alapján állapították meg, a csapatversenyt a csapattagok egyéni pontszámainak összegéből és a mérési feladatra kapott pontokból határozták meg.
A türrös lányok ismét remek eredményt értek el, hiszen egyéni versenyben Bencze Kitti első helyezett lett, Mórocz Hanna és Németh Dorottya pedig holtversenyben a negyedik helyen végzett. A csapatversenyben mindenkit maguk mögé utasítottak, a Türr István Gimnázium diákjai végeztek az élen. Felkészítő tanáruk Szilos Attila volt.
Fotó: Türr István Gimnázium