Folytatódik a Lázár Ervin Program
Folytatódik a Lázár Ervin Program, amelynek második időszakára további 100 ezer gyermek részvételét tervezik a 2025. január 6. és március 31. közötti időszakra – közölték a szervezők az MTI-vel.
A program célja, hogy az előadó-művészeti produkció élménye szociális helyzettől és területi elhelyezkedéstől függetlenül minden köznevelésben részt vevő, általános iskolás korosztályú diák számára egyenlő feltételek mellett hozzáférhető legyen.
Az első időszakban, – amely december 20-ig tart – összesen 328 ezer 768 gyerek vesz részt a programban, 99 ezer 957 fő színházi és kulturális intézményekben, míg 228 ezer 811 fő iskolai előadásokon láthat művészeti produkciókat.
A Program második időszakára – 2025. január 6. és március 31. között – nagyságrendileg további 100 ezer gyermek részvételét tervezik.
A harmadik időszak előadásainak időpontjait a szervezők 2024. december 6-ig rögzítik, ezzel biztosítva a program folyamatos bővítését, amiben mintegy 200 ezer gyermek fog majd részt venni.