Fordulatos meccsen nyert a Frutti-Drink Perutz FC

A 2024/2025-ös pontvadászat utolsó előtti hazai mérkőzését a Várpalota ellen játszotta a Frutti-Drink Perutz FC. A pápai együttes bár kétszer is hátrányba került, végül a 90. percben szerzett találattal otthon tartotta a bajnoki pontokat.
Frutti-Drink Perutz FC – Várpalotai BSK 3-2 (0-0) Gsz.: Nagy D. 2, Hauser ill. Németh (öngól), Oroszi
Nemcsak a bajnokságban, hanem a kupában is gólerősen és eredményesen játszik a pápai egyesület, Kun-Szabó Attila vezetőedző abban reménykedett, hogy a jó forma a Bányász ellen is kitart.
Felejthető első félidőt produkáltak a csapatok, a Perutz játékosai láthatóan nem pihenték ki a két nappal korábbi kupameccset, ami miatt 35 percig semmi említésre méltó esemény nem történt. Az utolsó tíz percben előbb Nagy Dávid próbálkozását védte Kerekes, majd Erdősi találta el a felső lécet. A 40.percben Mogyorósi emelése ment centikkel mellé, Borbás csúsztatásánál pedig Vargának kellett játékba avatkoznia. A pápaiak edzője sem volt elégedett a látottakkal, a szünetben hármat is cserélt.
A második félidő már jóval több izgalmat tartogatott, az 55.percben mindjárt hátrányba került a Perutz, Babai beadása Némethről pattant a saját kapujába (0-1). Nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltak a hazaiak, Nagy Krisztián és Rozman sem állt messze az egyenlítéstől, aztán egy óra játék után Nagy Krisztián adott jobbról középre, ahol Nagy Dávid érkezett és az üres kapuba passzolt 1-1. A lelkes palotaiak azonban nem adták fel, a 68. percben egy védelmi hibát kihasználva Oroszi is betalált 1-2. Tíz perc sem telt el és ismét egyenlő állást mutatott az eredményjelző, Nagy Dávid szépen lőtte ki a bal sarkot 2-2. A hátralévő időben egykapuzott a Perutz, aminek a 90.percben lett meg az eredménye, Szekér beadását Hauser csúsztatta a kapuba 3-2.
Kun-Szabó Attila: Lassan, körülményesen játszottunk az első félidőben, kevés helyzetünk volt az öt védővel felálló, szervezett Várpalota ellen. A félidei cserék lendítettek a játékunkon, két buta gólt kaptunk, végig kapaszkodunk kellett, többször játékrendszert váltottunk, ez, és a hit meghozta a sikert.
Frutti-Drink Perutz FC: Varga – Mogyorósi (46. Sós), Németh N., Nagy K., Varga B. (Rozman 46.), Szalai, Pető (46. Szekér), Nagy D., Ruzsás (Cser 67.), Erdősi, Hauser B.
Várpalotai BSK: Kerekes – Babai (Nagy 81.), Uj, Kalapács, Borbás, Szabó, Tóbiás, Kolki (22. Oroszi), Gergely, Kustán, Auerbach.
A Perutz a következő fordulóban szabadnapos lesz, majd május 17-én a Devecsert látja vendégül.