Grőber Attila: Emlékszem ennek a háznak a lüktető életére

Újra megtelik élettel a köznyelvben csak HEMO-nak nevezett Huszár Közösségi Ház. Grőber Attila polgármester a helyszín bejáráson azt mondta, hogy egy ekkora városnak, mint Pápa, kell hogy legyen annyi forrása, hogy egy közösségi házat működtetni tudjon.
-Jelenleg a civil egyesületek a város különböző pontjain szétszórva vannak, nincs igazából biztos otthonuk, illetve miután van valamifajta befogadó intézményük, ott mégiscsak ki vannak szolgáltatva annak, hogy ott vannak más programok. Én azt gondolom, hogy egy városnak, egy ekkora városnak, mint pápa, ahol egyébként több mint 50 kulturális egyesület, klub, civil szervezet jelentkezett be, kell, hogy legyen annyi forrása, hogy ezt működtetni tudja. Én egyelőre az összegről azt tudom mondani, hogy ami elém került számítás – a jelenlegi energiaárak alapján – egy évre valamivel több mint 10 millió forint ennek a működtetése.
Innen nem túl messze lettem pápai, és emlékszem ennek a háznak a lüktető életére.
A városvezető hozzátette, nem szeretne indulatokat gerjeszteni és mondani néhány példát, hogy mire jutott ennél sokkal több pénz. Grőber Attila kiemelte, a civil szféra fontos számára, fontosak a kulturális egyesületek.
A nyitás előtt ki kell cserélni a nyílászárókat, a 10 milliós működtetési költség a már korszerű, megfelelően szigetelő ablakokkal számol. Február 3-án hétfőn kezdik meg a munkát a szakemberek és körülbelül három héten keresztül fognak dolgozni a háromszintes épületben. A tisztasági festés és takarítás után, február végén, március elején kinyithatja kapuit a Huszár Közösségi Ház.
Vadász Krisztina alpolgármester szinte napi kapcsolatban van a civil szervezetekkel. Mint mondta, a közösségi ház újranyitása 100%-ban pozitív visszhangot kapott, még azoktól is, akik nem kérnek helyet próbáik, összejöveteleik megtartására. Az alpolgármester asszonytól azt is megtudtuk, meglepődve tapasztalták, hogy milyen sok kisközösség van Pápán, egészen pontosan 53 jelentkezett be.
-Meglepődtünk akkor, amikor már körülbelül a felénél tartottunk az összeszámolásnak, hogy mennyi kisközösségünk van. Összesen 53 civil szervezet, egyesület, tehát helyi kisközösség küldte vissza azt a kérdőívet, amit elküldtünk nekik e-mailben. Ebből az 53-ból vannak természetesen olyan szerveződések és közösségek, egyesületek, mint például a Vadvirág, a Huszár Egyesület, a Hagyományok Hegye Egyesület, akiknek nem szükséges ez a tér, amit meg szeretnék nyitni a nagyközönség, illetve a civilek előtt, de van rengeteg olyan kis közösség, aki eddig nehezen elérhető helyen működött, vagy a működése problémába ütközött.
Az épület termeiben ez a 25 közösség kényelmesen elfér, tulajdonképpen akár kétszer ennyi szervezetnek is jut hely a Huszár Közösségi Házban.
Eddig nem minden termet használhattak a kisközösségek, hiszen voltak irodaként funkcionáló helyiségek, de mivel nincs szükség irodára, ezeket a helyiségeket is megnyithatják a civilek előtt. Vadász Krisztina a Médiacentrumnak elmondta, örömteli, hogy vannak olyan kis közösségek, akik bár a havi, heti összejöveteleiket nem itt tartják, de a nagyobb eseményeiket majd szeretnék a közösségi házban szervezni.