Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - KÖZÉLET

Három hét múlva rajtol a Balaton-átúszás

Szél Móni | 2024.06.29.

Az indulási helyek kétharmada már előzetesen elkelt, ám aki időben kapcsol, még nevezhet a nyár legnépesebb hazai szabadidősport-rendezvényére, a 42. Lidl Balaton-átúszásra. Idén is kiemelt fontosságú a biztonság: létszámlimitet szabnak a szervezők és szokás szerint csak megfelelő időjárási körülmények között indítják el a versenyt.

„ Átlagos fizikai állapotban lévő emberek, nyugodt tempóban, tökéletesen biztonságos körülmények között át tudják úszni a Balatont, vagyis le tudják győzni önmagukat”

– mondta Gurbán Béla, aki minden kétséget kizáróan a legrutinosabb Balaton-átúszó. A budakeszi nagypapa – ahogy magát bemutatta – márciusban múlt 70 éves, és 1979 óta, vagyis a legelső hivatalos Balaton-átúszás óta egyetlenegy versenyt sem hagyott ki. 

A legfontosabb tanácsa a kevésbé tapasztalt résztvevők számára, hogy ne versenyként fogják fel az átúszást, hanem élményként, vagyis kényelmesen, a saját tempójukban ússzanak. 

Mintegy 150 vitorlás jelöli ki az úszófolyosót

Vagyis aki elfárad, akár a Balaton közepén is megkapaszkodhat. Ezúttal is két táv közül választhatnak az úszók: a hagyományos, 5,2 kilométeres Révfülöp és Balatonboglár közötti táv mellett lehetőség van a 2,6 kilométeres féltáv teljesítésére (ennek a futamnak a résztvevői a déli partról indulnak és oda is érkeznek), sőt 2021 óta egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Balaton-áthúzás, vagyis SUP-pal is át lehet szelni a tavat. 

„Továbbra is az 5,2 kilométeres úszás a legnépszerűbb, de elképesztő ütemben emelkedik a SUP-pal próbálkozók száma, szinte biztosan túlszárnyaljuk majd a tavalyi rekordot. Ahogy az elmúlt 45 évben mindig, idén is a résztvevők biztonsága a legfontosabb, csak megfelelő időjárási körülmények között indítjuk el a versenyt július 20-án. A döntés az esemény hetében, csütörtökön délben születik meg”

– mondta Kocsis Árpád, a szervező Budapest Sportiroda ügyvezetője.

A Balaton-átúszás 45 éves múltra tekint vissza

Az egyik legrégebbi szabadidősport-esemény Magyarországon. 1979-ben rendezték az elsőt, azóta volt pár év, amikor elmaradt a rossz idő miatt, az idei a 42. verseny. 1979 óta összesen több mint 220 ezren úszták át a Balatont.
 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: