Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORT

Három pápai cselgáncsozó utazik a vb-re

Haraszti Gábor | 2023.09.27.

A Pápai Judo Akadémia növendékei közül Ősz Regina, Kampel Eszter és Mezei Dorina vesz részt a judo formagyakorlat világbajnokságon, melyet októberben Abu Dhabiban rendeznek meg.

Az akadémia számára kiválóan indult az őszi versenyszezon, hiszen mindjárt három nemzetközi érmet is sikerült begyűjteni. Az Ősz Regina – Kampel Eszter páros a lengyelországi Tarnowskie Góryban állt tatamira és több lengyel párost maguk mögé utasítva három kategóriában is érmet szereztek. Az U18-asok és az U23-asok között két ezüstérmet gyűjtöttek be, emellett a felnőttek között a dobogó harmadik fokára szólították őket.

– Eredményük azért különösen értékes, mert ők még csak első éves juniorok, 16 illetve 17 évesek, ami azt jelenti, hogy még hét évig versenyezhetnek ebben a kategóriában – tájékoztatott Mezei Csaba, az akadémia szakmai vezetője. – Elégedettek vagyunk a lányokkal, hozzáteszem, az U18-asoknál lehetett volna fényesebb is az érem, sajnos a pontozóbírák másképp látták a nage-no kata gyakorlatukat, mint mi. Eszternek és Reginának ez volt az utolsó versenye a világbajnokság előtt, ahol nincs elvárás velük szemben, azt kértük tőlük, hogy hozzák ki magukból a maximumot és majd meglátjuk, mire lesz ez elég. Rajtuk kívül Mezei Dorina is ott lesz a világeseményen, aki kalocsai párjával, Kis Noémivel indul – tudtuk meg Mezei Csabától.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: