Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Házhoz megy a zene a katolikus iskolába

Pintér-Papp Eszter | 2023.02.20.

Három alkalomból álló koncertsorozaton vehetnek részt a Szent István Római Katolikus Általános Iskola felső tagozatos diákjai. A Filharmóniának köszönhetően a zene házhoz megy az iskolába, a hangversenyeket ugyanis a Fő téri épület aulájában hallgathatják végig az érdeklődő tanulók.

Az iskola azért szervezte meg a sorozatot, hogy bővítsék a gyerekek érdeklődési körét, tágítsák az ismereteiket és maradandó élményekhez juttassák őket – mondta el a Médiacentrumnak Barabásné Hegedüs Tímea, a katolikus iskola igazgatóhelyettese.

A koncertsorozat első alkalmán, néhány hete operarészleteket hallhattak a diákok, a ma délelőtt megtartott koncerten pedig hangszerekkel ismerkedhettek meg a zenekedvelő fiatalok.

A hangszerbemutató koncerten különböző korok zenéin keresztül ismertették meg a zenészek a gyerekekkel az egyes hangszereket – tudtuk meg Papp-Csővári Dórától, a keszthelyi zeneiskola fuvolatanárától, aki azt is elmondta, hogy egy iskolai környezetben tartott koncerten fontos, hogy a gyerekeket kizökkentsék a megszokott intézményi hangulatból, hiszen egy másik világba repítik a hallgatóságot a zene által.

A katolikus iskola koncertsorozatának utolsó alkalmát márciusban rendezik.

 


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.03.28.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: