Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Hencidától Boncidáig tartott a vigalom

Horváth Andrea | 2023.09.30.

A magyar népmese napja alkalmából ismét nagy sikerű programot szervezett a Jókai Mór Városi Könyvtár. Az előadóteremben 10 óra tájban ki lehetett volna tenni a megtelt táblát, persze azért mindig akadt hely az újonnan érkezőknek. A rendezvény idején az egész épületet birtokba vették a gyerekek.

A legnépszerűbb talán a mesés hétpróba volt, melynek állomásain a könyvtár munkatársai és a Jókai Kör tagja várták az érkezőket. Sz. Juhász Klára, a Jókai Kör alelnöke elmondta, hogy ők is minden évben kapcsolódtak ehhez az országos programhoz, s most a könyvtárral közösen ötleteltek, s fogadják a hétpróba résztvevőit. Ő A kacor király állomáson volt, itt bábozniuk kellett a gyerekeknek.

A hétpróba ugyanis hét mesére épült. A már említett Kacor király mellett A kőlevesnél a leves hozzávalóit kellett válogatni, A szorgalmas és a rest leánynál egy pályán kellett végigmenni, Az égig érő paszulynál babot válogattak a résztvevők, A kiskakas gyémánt félkrajcárjánál a félkrajcárt kellett megkeresni, A kisgömböcnél célbadobás volt, Az aranyszőrű bárányt pedig haza kellett kísérni. Végül aztán a Kerekerdőben várta a hétpróbásokat az anyóka, akitől ajándékot kaptak. 

Mindeközben a kézműves udvaron mesedobot és Kacor királyt készíthettek a látogatók, volt két mese is Lang Rudolf előadásában és refis néptáncosok is ropták a közönség nagy örömére.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: