Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Huszár Közösségi Ház – identitás és ars poetica

Varga András | 2025.03.02.

Öröm, büszkeség, pápaiság – ezekkel a szavakkal kezdte Grőber Attila polgármester megnyitóbeszédét a Huszár Közösségi Ház nagytermében. A zsúfolásig telt teremben igényes műsort láthattak a jelenlévők. Pápa Város Fúvószenekara, Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskara, a Honvéd Bajtársi Klub Vidám Nagyik Énekkara, az Allegro zenészei, a Megafon Zenei Egyesület énekesei és Babos Tibor váltották egymást a színpadon. A műsort végig nézve Vadász Krisztina alpolgármester úgy fogalmazott, hogy a könnyeivel küszködött. Két okból érzékenyültem el – mondta az alpolgármester – egyrészt mert látszott az emberek arcán, hogy örülnek, hogy visszatérhetnek ide, másrészt pedig a látott műsorszámok az ember szívéig hatottak. Hasonlóan fogalmazott Kerti Györgyi is aki belepillantva az egyesületek tevékenységébe talált olyat, amelyikhez szívesen csatlakozna. Grőber Attila úgy fogalmazott, hogy a Huszár Közösségi Ház egyaránt jelent identitást és ars poetica-t. Identitást, hiszen a pápaiak egyik alapvetése a Hemo vagy mai nevén a Huszár Közösségi Ház. Ars poetica ami arról szól, hogy támogatjuk a civil közösségeket, a művelődő közösségeket. A politikának három világos köze van a civil szférához: az első, hogy vegye le róla a kezét, hagyja őket élni és dolgozni. A másik hogy támogassa őket igényeik szerint. A harmadik pedig, hogy szeresse őket, mert ezek az egyesületek értünk vannak. Majd a polgármester megköszönte mindenkinek, aki segítette a ház megnyitását akár anyagilag, akár a munkájával. Boldog vagyok, hogy ebben a városban élhetek, ezt a várost szolgálhatom és most úgy látom, hogy sok-sok különbség ellenére sok embernek okoztunk boldogságot – mondta végül Grőber Attila polgármester. Schmidt Dezsőné a Bárdos kórus egyesületi elnöke a civilek nevében megköszönte, hogy visszatérhettek a csoportok a megszépült, megújult házba. A Bárdos kórus a nagyteremben fog próbálni, itt van a zongorájuk és itt akár kisebb koncerteket is tudnak tartani. De többek között visszatérnek az éremgyűjtők, a makettezők, a kertbarátok, a Megújulás Klub és a Szabadgyalog Sakk Egyesület is. Kiss Csaba elnök elmondta, hogy az utóbbi 10 évben 5 helyen is voltak már, így nagyon örülnek egy állandó helynek, ahol a relikviáikat is ki tudják tenni. Mivel Grőber Attila középiskolás korában rendszeresen sakkozott, most is leült egy partira az elnökkel. Hányaveti életük után a Textiles Nyugdíjasok is helyet kapnak most a házban, ugyanúgy, mint a Jókai Kör vagy a Társasjátékos Klub. A késő délutánig tartó program során szinte mindegyik egyesület, klub bemutatkozott, bele lehetett pillantani tevékenységükbe, sőt akár csatlakozni is lehetett hozzájuk.


 


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2025.04.14.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben:

0FPS