Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - KULTÚRA

Idén Balatonfüredre költözik a gála

Szél Móni | 2024.02.11.

A magyar széppróza napját a Magyar Írószövetség kezdeményezésére 2018 óta ünneplik meg minden év február 18-án, Jókai Mór születésnapján. 

Bemutatják Az év novellái 2024 antológiát

Korábban Budapesten zajlott az esemény, idén Balatonfüreden lesz. 

„Először fordul elő, hogy nem a fővárosban rendezzük meg ezt a gálát. Ez egy viszonylag fiatal ünnep, szeretnék, ha ismertségében idővel felérne a költészet napjához. Ezért döntöttünk úgy, hogy kimozdulnak Budapestről”

– idézi Erős Kingát, a Magyar Írószövetség elnökét a balatonfured.hu.  

„Jókai erősen kötődött Balatonfüredhez, nincs még egy ilyen város az országban, amelyhez ennyire ragaszkodott volna, ezért adta magát a helyszín." 

A gálán fellép a Kaláka együttes. Lesz novellaíró verseny is, a rendezvény ideje alatt elkészülő műveket szakmai zsűri értékeli, majd színészek tolmácsolásában a közönség is megismerheti az írásokat.  

A Magyar Írószövetség a helyi Quasimodo Közalapítvány közreműködésével szervezi a programot, amelyre a belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a quasimodokoltoverseny@gmail.com címen lehet február 16-ig.

(forrás: program.kltura.hu/fotó: Bertha János / Köztérkép)


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.10.11.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: