Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Igényesség és együttműködés – évindító értekezlet a VFT-nél

Huszár Hajnal | 2024.01.26.

Igényesség – ez volt a vezérgondolata dr. Áldozó Tamás beszédének, melyet a Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. évindító munkaértekezletén tartott. A polgármester azt hangsúlyozta, hogy igényességet vár el a cég munkatársaitól mind munkavégzésük minősége, mind körülményeik és önmaguk vonatkozásában.

A városvezető együttműködést kért és kínált a dolgozóknak, hiszen mint mondta, a városüzemeltetési feladatok magas szintű ellátása az idei év prioritásai közé tartozik, az önkormányzat pedig elkötelezett az ehhez szükséges feltételek biztosása iránt. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, ha az elvárt minőségben végzik tevékenységüket a VFT dolgozói, minden kritika esetén kiáll munkatársai mellett.


Dr. Áldozó Tamás polgármester emlékeztetett arra is, januártól 15 százalékos béremelésben részesülnek a VFT dolgozói és az önkormányzat törekszik arra, hogy cafeteria juttatást is nyújtson a város szolgálatában állóknak. A Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. esetében tervezik a munkakörülmények feltételeinek javítását is, többek között a telephely fejlesztésével.  

 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: