Jótékony célú felajánlás

Az ökumenikus nemzetközi imahét a keresztény egyházak világszerte közös imahete, melyben minden évben részt vesznek a történelmi felekezetek pápai hívei is. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa 2025. január 19–26. között szervezte meg az ökumenikus imahetet, a pápaiak két alkalommal imádkoztak közösen. Első alkalommal a Ferences templomban gyűltek össze a hívek, a második istentisztelet pedig a református templomban volt.
A református templomban tartott alkalmon dr. Mail József-apát-plébános, Salgó Ferenc plébániai kormányzó, Meleg Máté káplán, Márkus Mihály református esperes, Polgárdi Sándor és Polgárdiné Németh Katalin evangélikus lelkészek, Pető Albert baptista lelkész szolgált. A második alkalmon Meleg Máté káplán hirdetett igét.
A 2025. év igazi ökumenikus esztendő: a niceai zsinat 1700. évfordulója. Nagy Konstantin császár nevéhez fűződik egy új korszak kezdete, amikor is a keresztény hit elfogadott vallás lett a római birodalom területén, s befejeződött a keresztényüldözés időszaka.
Az idei mottó: „Hiszed-e ezt?” — ezek voltak Jézus szavai Mártához Lázár feltámasztása előtt.Az idei lelki-szellemi útmutatást az olaszországi Bose monasztikus közösségének szerzetesei készítették el. Az ökumenikus imahét magyar nyelvű füzetének előszavát dr. Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke írta.
Apápai alkalmak hagyománya, hogy perselyadományt jótékony célra ajánlják fel az ökumenikus imahét szervezői, idén a hajléktalanszálló lakói számára vásárolnak matracokat. A két alkalmon 140 ezer forint gyűlt össze.