Jusson mindenhová mosoly, ölelés és szeretet!

Gyerekkoromban volt egy játékunk a családdal. Ahogy autóztunk nagyszüleimhez, számoltuk az ablakok mögött csillogó fényekkel pompázó karácsonyfákat. Szinte minden ablakból köszöntött minket egy-egy karácsonyfa. Hol egészen kicsi, hol mennyezetig érő.  

Ahogy felnőttem, sokat gondolkodtam ezen. Ahogy suhantunk az utcákon, s kutattuk a fényeket, a sok-sok idegen család ünnepe és a miénk néhány pillanatra összefonódott. Vajon mindenhová örömöt hozott a karácsony? Vajon mindenkinek megadatott, hogy azokkal ünnepeljen, akiket a legjobba szeret? Vajon minden házba jutott mosoly, ölelés és szeretet?

Nem emlékszem rá, hogy akkoriban a karácsonyt ilyen őrült rohanás előzte volna meg, mint mostanában. A szüleimen soha nem láttam, hogy feszültek lettek volna a közelgő ünnep miatt. Az üzletek zsúfolt tolongása sem rémlik – illetve mégis! De nem a csillogó-villogó ajándékokért álltak a hosszú sorok, hanem banánért és narancsért.

Ahogy a körülöttünk lévő világ és mi magunk, úgy az ünnep is megváltozott. A csillogó fények már nemcsak az ablakokon át köszöntenek ránk, az utcákra, terekre is kiköltöztek, ragyogásba burkolva a várakozás napjait.

Nagyszüleim és szüleim nincsenek már velünk, de a családi hagyományok élnek tovább – az ajándékozásban, a díszekben, az ünnepi menüben, a könnyesen mosolygós emlékekben. Ha karácsony környékén utazunk valahová, már a gyermekeimmel számoljuk az ablakok mögött csillogó fényekkel pompázó karácsonyfákat. Az egészen kicsiket és a mennyezetig érőket. És ahogy egy pillanatra összefonódik az ünnepünk a sok-sok idegen család karácsonyával, remélem, hogy mindenkinek megadatott, hogy azokkal ünnepeljen, akiket a legjobban szeret, hogy mindenhová jutott mosoly, ölelés és szeretet.

Békés, boldog karácsonyt mindenkinek!