Karácsonyi ajándék a lovagrendtől
A Teuton Lovagrend képviselői ismét Pápára látogattak. Jártak a Szent Anna Római Katolikus Óvodában, ez egy hagyományos adventi találkozó. Ezúttal is nagyon szép betlehemes műsorral várták a gyerekek a vendégeket, valamint fellépett az óvónők kórusa is. – 25 éve tart a jó kapcsolat az óvoda és a lovagrend között, s ebben a kapcsolattartásban a karácsony mindig kiemelt jelentőségű, hisz a szeretet és az összetartozás ünnepe előtt itt mindig szívet-lelket melengető élményben van részünk – mondta Klaus Blos.
A rend tagjai ezúttal sem érkeztek üres kézzel, rengeteg ajándék várt a gyerekekre. – Az Ordo Militaris Teutonicus fontos célkitűzése, hogy minél több gyermek mosolyogjon. Ezért tevékenykedünk, idén is több mint 3000 gyermeknek tudtunk ajándékkal kedveskedni karácsony előtt Magyarországon és a környező országokban – tette hozzá a nagymester.
A rend az év során több alkalommal is juttat adományt az óvodába, de a karácsonyi csomagok a szokottnál jóval több ajándékot rejtenek. – Készségfejlesztő játékokat elsősorban, van közte pötyi, kis kirakójátékok, babák, babakocsik, lovacskák, tehát elég széles a skála. Egy része itt marad, és mivel nagyon sok egyforma játék van, tehát van, amelyikből száz darab is van, úgyhogy haza is vihetnek belőle a gyerekek – mondta az intézményvezető, Tarróné Szücs Zita.
A műsor és az ajándékozás után szeretetvendégségre várták a lovagrend tagjait és a meghívott vendégeket.