Karácsonyi ajándék az Astotec munkatársaitól
![](https://papaimediacentrum.hu/wp-content/uploads/2023/12/img_Karacsonyi_ajandek_az_Astotec_munkatarsaitol-2-1600x1067.jpg)
Az Astotec Automotive Hungary Bt. évek óta rendszeresen szervez adománygyűjtő akciókat dolgozóik körében. Az idei évben az ünnepek előtt az Egyesített Szociális Intézmény Hajléktalan Személyek Átmeneti Szállása ellátottjainak, a Vajda Márta-iskolának és az egyik pápai állatmenhelynek gyűjtöttek a cég dolgozói.
Lukácsy Zoltán, a cég gazdasági ügyvezetője a Médiacentrumnak elmondta, az Astotec hosszú évek óta fontosnak tartja, hogy felelős szereplője legyen a pápai közösségnek, s idén is szeretnék adományaikkal segíteni a helyieket.
– Tíz darab 45 literes dobozokba gyűjtöttünk ajándékokat, valamint cipősdoboz akciót is hirdettünk a cégen belül, s ezeket is a mai napon szállítjuk ki. A hajléktalanszállóra sütéshez, főzéshez szükséges alapanyagokat, tartós élelmiszert, jó minőségű ruhákat, cipőket hoztunk. A Vajda Márta-iskola diákjainak játékokat, édességeket adtunk. Az állatmenhelyre eledeleket hoztunk – tudtuk meg Adorján Bence HR generalistától, aki hozzátette, az idén tavasszal már gyűjtöttek adományt.
Szalainé Tihanyi Andrea intézményvezető köszönetét fejezte ki az adományért.
– Minden évben a december az az időszak, amikor sokan felkeresnek minket és adományoznak. Külön örülünk, hogy többen kimondottan a Hajléktalan Személyek Átmeneti Szállását akarják támogatni. Mi is mindent megteszünk intézményi szinten, hogy az itt élők ne nélkülözzenek, s a karácsonyi ünnepek ugyanolyan meghatóak legyenek, mintha otthon lennének, de nem tudjuk a családot pótolni, viszont ezekkel a támogatásokkal sokat segítenek, hogy ezek az ünnepnapok könnyebben teljenek – fűzte hozzá Szalainé Tihanyi Andrea.
Az ajándékokkal teli dobozokat örömmel bontották ki a lakók.