Képviselői fórum a piacon
A városi piacra szervezett fórumot Marton Sándor a Mi Hazánk Mozgalom pápai szervezetének önkormányzati képviselője. Mint elmondta, többen megkeresték a piacon árusító kereskedők közül problémáikkal, ezért úgy gondolta, hogy személyesen kell ezeket megbeszélni. A tanácskozáson részt vett Kádár Stela a piacot működtető Városfejlesztő Társaság ügyvezetője és a piaci dolgozók csoportvezetője Bakos László önkormányzati képviselő is. Három fő részlet volt, amit a kereskedők problémának tartanak – mondta a Médiacentrum kérdésére Marton Sándor. A legfontosabb a parkolás, kevés a hely, nehezen kezelik a sorompós rendszert és a bérletes árusító hellyel rendelkezők parkoló bérletet is szeretnének. A piac nyitva tartása is probléma, az árusok szerint szükség lenne a szombati és vasárnapi nyitva tartásra is. Kádár Stela elmondta a jelenlévőknek, hogy a piac minden részletét városi rendeletek szabályozzák. Természetesen meg lehet vizsgálni ezeket a rendelkezéseket, de előtte össze kell gyűjteni a véleményeket, és egy előterjesztés formájában kell a képviselő-testület elé tárni. Kifogásolták még a kereskedők a piac huzatosságát, azt hogy este is legyen kivilágítva és zenével, rendezvényekkel is lehetne vásárlókat, nézelődőket csábítani a csarnokba. Marton Sándor úgy fogalmazott, folytatni kell a megbeszéléseket, hiszen ez a városnak és a kereskedőknek közös érdeke, amivel a piac vezetősége is egyetértett.