Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
Egyházaink

Kertészkednek a teológusok

Horváth Andrea | 2025.04.25.

A Pápai Református Teológiai Akadémia épületének hátsó kiskertje egy szép zöld sziget, melyet a pápai teológia újraindításával egy időben hoztak létre. Évente két alkalommal a hallgatók teszik rendbe a területet.

– Ez a kertrendezés a Hallgatói Önkormányzatnak a szervezésében szokott megvalósulni. Általában a tanáraink is szoktak csatlakozni hozzánk, úgyhogy ez egy közösségépítő alkalom is, illetve finom falatokat is szoktunk készíteni. Éppen tavaly bográcsban főztük meg az ebédünket, most pedig az új grillünkkel igyekszünk ügyeskedni – mondta Novotni László hallgató.

 

 A finom falatokat kiérdemelték a hallgatók, szorgalmasan dolgoztak a kertben. – Ősszel általában a metszési munkákat szoktuk elvégezni, illetve az elszáradó gallyakat szoktuk komposztálni. Ilyenkor tavasszal pedig igyekszünk mindent kigazolni. Az esőzések után általában megindul a természet, úgyhogy ezt igyekszünk kordában tartani és széppé varázsolni – mesélték a hallgatók.

 

A kiskertben vannak gyógynövények, virágok, fák, bokrok és egy kis veteményes is, magaságyásban. – Két funkciója van ennek a kertnek. Egyrészről vannak olyan növények benne, akár a málnabokrok, a fügefa, amelyből néha szoktak készíteni kis adag lekvárokat. Ez az egyik funkciója a kertnek, a másik pedig maga a pihenés. Ha az ember kicsit a világ zajától szeretne elvonulni, ez egy olyan zug itt a teológián, ahova le tudunk jönni, kicsit le tudunk ülni, tudunk gondolkozni, és egy apró természetbe bele tudunk nézni, meg tudunk pihenni – mondta Novotni László.

 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben:

0FPS