Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - KÖZÉLET

Később érhet ide a vasárnapra előrejelzett csapadék

Szentgáthi Csaba | 2024.12.07.

Módosult a Darragh névre keresztelt ciklon mozgásának iránya, így jelentősen csökkent a vasárnapi csapadék esélye. 

A hétvége, illetve jövő hét elejének időjárása kissé módosult az elmúlt napokban, ugyanis az északnyugat felől érkező, brit meteorológusok által Darragh névre keresztelt ciklon irányt változtatott, írta közösségi oldalán a HungaroMet.

A ciklon a korábbi futások alapján közvetlenül érintette volna a Kárpát-medencét, a szerdai modellfutás vasárnapra egyes részekre kiadós csapadékot, volt, ahova intenzív havazást is prognosztizált. 

A helyzet azonban markánsan megváltozott, mert a legfrissebb előrejelzések szerint a ciklon hidegfrontja az Alpok felett hullámot vet, lelassul, és déli ágán mediterrán ciklon képződik, amelynek középpontja Magyarországtól délnyugatabbra helyezkedik majd el, így a vasárnapi csapadék esélye jelentősen csökkent. 

Azonban úgy tűnik, nem ússzuk meg szárazon. A friss előrejelzésekben inkább a jövő hét elejére tolódott a csapadék érkezése.

(Illusztráció: Pixabay)

 


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.12.17.

      A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: