Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Készül a nagy kékség

Huszár Hajnal | 2024.03.27.

A medence alja már a kék különböző árnyalataiban pompázik, a bevezető lépcsősorokat kék-fehér burkolat borítja és az ülőfelületek burkolását végzik már a szakemberek – zajlik a strand meleg vizes ülőmedencéjének felújítása a Várkertfürdőben. A munkálatok körülbelül a kétharmadánál tartanak.


-Többféle burkolólapot használunk a medence felújításához: a medence aljára az előírásoknak megfelelő csúszásmentes lapokat kellett rakni, a lépcsőket szintén csúszásmentes, sőt speciális bordázott felületű burkolókkal borítjuk, az oldalfalak és az ülőfelületek pedig üvegmozaik csempét kapnak. Kéket és fehéret – magyarázta Nagy Zsolt vezérigazgató, hozzátéve – a kék és a fehér szín használata tudatos, hiszen ezektől nyújt igazán vonzó képet a tiszta vízfelület.


Mint megtudtuk, a beruházás eddig ütemterv szerint haladt, ám a folytatásban kis módosítás lesz. Az átbukó vizet fogadó folyókát eredetileg ugyanis festéssel akarták megújítani, amire aztán a többi medencénél is használt rácsot tettek volna, de ezt a tervet felülírta egy másik megoldás, miszerint a sérülékeny és elpiszkolódásra hajlamos műanyag rácsot elhagyják és a folyókákat is üvegmozaikkal burkolják.


-Emiatt újabb 60 négyzetméternyi csempét kellett rendelnünk és a munka is kicsit tovább tart, mint azt eredetileg terveztük, de bőven a strandszezon kezdete előtt be fog fejeződni – ígérte Nagy Zsolt.
A vezérigazgató azt is elmondta, a medence fölé épített hatalmas sátor jól működött, megvédte az építési területet a csapadéktól és a hidegtől és megúszták, hogy fűteni kelljen alatta, hogy a munkákat az alacsony hőmérséklet miatt ne kelljen megszakítani.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: