Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - KÖZÉLET

Kevesebben születtek és haltak meg tavaly, mint 2021-ben

Lukács Bence | 2023.01.28.

2022-ben a születések száma 5,0, a halálozásoké 13, a házasságkötéseké pedig 11 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest – közölte Központi Statisztikai Hivatal.

2022-ben 88 400 gyermek jött világra, 5,0 százalékkal, 4639-cel kevesebb, mint az előző évben. Január-áprilisban 11, augusztus-novemberben 7,6 százalékkal csökkent, míg május-júliusban 4,1, decemberben pedig 0,5 százalékkal nőtt a születések száma 2021 azonos időszakához viszonyítva.

Tavaly 135 700-an haltak meg, 13 százalékkal, 19 921-gyel kevesebben, mint az előző évben. A halálozások száma januárban 4,5, március-júniusban 21, szeptember-decemberben pedig 18 százalékkal csökkent, míg februárban 4,9, július-augusztusban 6,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A születések száma a halálozásokénál kisebb mértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 47 300 fő volt, ami 24 százalékkal alacsonyabb az előző év 62 582 fős értékénél.

Tavaly 64 100 pár kötött házasságot, 11 százalékkal, 7930-cal kevesebb, mint egy évvel korábban. Január-áprilisban 10, június-decemberben 13 százalékkal kevesebb, májusban pedig 3,7 százalékkal több frigyet regisztráltak, mint 2021 azonos hónapjaiban.

 


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.12.18.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: