Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Kezdődik a város ellátó vezeték építése – jelentős forgalomkorlátozásra kell készülni

Huszár Hajnal | 2024.08.02.

Csütörtökön a kivitelezők felmarták a Vásár utca páros oldali félpályáján azt az 1 méteres aszfaltsávot, amely alatt a várost ellátó, 300-as új ivóvízvezeték fut majd. Ez azt jelenti, hogy megkezdődött a beruházás újabb szakaszának előkészítése.

Vörös Dániel, a beruházó Pápai Vízmű Zrt. vezérigazgatója tájékoztatásul közölte, a Vásár utcai házi bekötővezetékek építése és a 200-as gerincvezeték kiépítése csaknem teljesen elkészült, így a nagy átmérőjű cső fektetésével folytatják a munkát.

A bekötővezetékekből közel 50-et kellett lefektetni a lakosság ellátása érdekében, a 200-as gerincet pedig egy speciális technológiával építették ki. A kitakarás nélküli vezetéképítés lényege, hogy a nyomvonal felbontása nélkül a már földben lévő régi vezetékbe húzzák be az új csövet, így a régi mintegy védőcsőként funkcionál a továbbiakban.

A Vásár utcán is ezzel a technológiával dolgoztak a szakemberek, a 200-as gerincet húzták be egy speciális munkagéppel a régi 300-as vezetékbe.
-Ez a technológia drágább, mint a hagyományos eljárás, ugyanakkor gyorsítja a kivitelezést. Másik előnye, hogy egy régi helyére kerülhet egy új vezeték, így azt nem az útpálya alá kell lefektetni, az útpályán pedig nem két és fél méteres munkaárkot kell kiemelni, csak azt az egy méter széleset, amibe a 300-as csövet fektetik – magyarázta Vörös Dániel.

A vezérigazgató figyelmeztetett, a nyomvonal felmarása megtörtént, a szakemberek a mart aszfaltot visszatöltötték a felmart sávra, így azon lehet közlekedni, de a fokozott óvatosság é a kijelölt sebességkorlátozás elengedhetetlen a balesetet megelőzése érdekében.

Arról is szólt, hogy a behúzóárkok betakarása után, várhatóan a jövő hét végén megkezdődik a 300-as ivóvízvezeték építése a Vásár utcán, ez pedig félpályás útlezárással jár majd. A munkálatok idején a páros oldali útpályát zárják le a forgalom elől a közlekedőket pedig lámpák irányítják majd a váltott irányú forgalomban. Ez torlódásokat eredményezhet és nagyon körültekintő vezetést tesz szükségessé.

Mivel a Vásár utcai munkákkal párhuzamosan a víztoronynál, a Celli úton is zajlik még egy olyan építkezés, ami a közlekedés korlátozásával jár, ezért azt javasolják, hogy aki teheti, a kivitelezés időszakában kerülje el a Vásár utcát.
 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: