Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - GAZDASÁG

Kilőttek a garázsárak, Siófok a rekorder

Szentgáthi Csaba | 2023.02.15.

Egyre nagyobb a kereslet a garázsok iránt, ami magasba lőtte a kocsibeállók árát. Nem is akárhogyan. Van olyan fővárosi kerület, ahol egy év alatt 30 százalékos volt a drágulás, de a vidéki listavezető Siófok is tekintélyes summát tud felmutatni: az átlagár 7,4 millió forint a Balaton-parti településen. 

Országos összesítésben sem sokkal jobb a helyzet: 26,7 százalékkal került többe egy garázs tavaly, mint 2021-ben, amihez hozzájárult az is, hogy egy év lefogása alatt 15 százalékkal többen szerették volna fűtött helyen tudni autójukat.

Az árak emelkedésében mindezek mellett közrejátszhatott az is, hogy a magas infláció miatt megtakarításaik értékvesztését féltők közül azok, akik nem tudnak lakóingatlant vásárolni, a kisebb összegből megvehető garázsok iránt érdeklődnek, írta meg a Pénzcentrum az Otthon Centrum elemzésére hivatkozva. 

A fővárosban 5-6, a megyei jogú városokban pedig 4-6 millió forint között mozgott a garázsok átlagára, de nem ez volt a plafon: az országos árrekordot Siófok tartja a maga 7,4 millió forintjával.  Debrecenben tavaly átlagosan 4 millió forintért kel el egy garázs, Miskolcon és Szekszárdon 4,5 millió, Tatabányán pedig 6 millió forint volt az átlagérték.

Persze az sem mindegy, milyen garázsról van szó: fedett tárolóról, mélygarázsról vagy pedig önálló garázsépületről. Utóbbiakért az átlag feletti összeget is elkérhetik, ugyanakkor a fedett autóbeálló akár a harmadával is olcsóbb lehet. Az árak szempontjában természetesen annak is nagy jelentősége van, hogy új vagy használt, illetve milyen állapotban van a kiszemelt építmény.
 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: