Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Kiosztották a díjakat

Horváth Andrea | 2024.06.19.

Több mint 200 résztvevő, jó élmények, lelkes gyerekek – ezek jellemezték a Jókai Mór Városi Könyvtár Könyv, Kaland, Kihívás elnevezésű játékát. Tavaly hirdették meg a többfordulós játékot, mely novembertől júniusig tartott. Az összes feladatot teljesítő résztvevőkből három szerencsést sorsoltak ki, ők a könyvtárban vehették át az értékes ajándékokat.

A játékban való részvételhez be kellett iratkozni a könyvtárba, majd a gyerekek egy füzetet kaptak, amiben 20+1,  a könyvtárhasználattal, helytörténettel, olvasással, könyvekkel, a könyvtár szolgáltatásaival kapcsolatos feladat volt. Polovitzerné Antal Mónika köszöntötte a megjelenteket, majd elmondta 26 résztvevő teljesítette az összes feladatot. Közülük sorsolták ki előző héten a szerencsés nyerteseket. 

A harmadik díj a Sobri Jóska kalandparkba egy négy fős családi belépő volt, melyet Mándli Jázmin nyert meg. A második díj egy e-book olvasó volt, melyet Horváth Attila vihetett haza, a fődíj pedig egy tablet volt, ezt Mógor Alíz nyerte. Polovitzerné Antal Mónikától vehették át a nyereményeket.

A gyerekeknek nagyon tetszettek a kreatív feladatok, s szívesen olvasnak, sokat járnak könyvtárba, mesélték. Jó lenne, ha lenne még ilyen verseny, tették hozzá, s erre nézve a könyvtár szakmai vezetője ígéretet tett. 


A tervek szerint a 2025-26-os tanévben lesz ismét Könyv, Kaland, Kihívás, új feladatokkal, beépítve a tapasztalatokat, s több időt hagyva a feladatok megoldására, mondta Polovitzerné Antal Mónika, aki kiemelte, hogy a játék kapcsán többszáz új beiratkozója volt a könyvtárnak.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: