Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Kitáncolták a májusfát

Horváth Andrea | 2024.06.02.

A Csodavár Evangélikus Óvodában idén először májusfát állítottak, hagyományteremtő szándékkal. A gyerekekkel beszélgetve kiderült, hogy erről a régi szokásról keveset tudnak a kicsik. Ez nem véletlen, hisz a májusfa állításának tradíciója régre nyúlik vissza, faluhelyen állították a legények a kiszemelt lánynak.  A színes szalagokkal díszített májusfák aztán eltűntek, de mintha most ismét újraéledne ez a régi, szép szokás, mely ma már inkább a tavasz köszöntésének, a természet megújulásának szimbóluma.

Ságiné Bálint Tünde tagintézmény-igazgató elmondta, hogy Horváth Bendegúz családja ajánlotta fel a fát, amit az ovi bejáratánál állítottak fel. S követve a népszokást, kitáncolást is szerveztek. 

A rendezvényen az ovi néptáncosai mutatkoztak meg elsőként. Erre az alkalomra meghívták a Pápai Református Kollégium Tánc-Lánc AMI táncosait, akik szép bemutatóval kedveskedtek a gyerekeknek és a szülőknek, sőt, közös táncba is invitálták a jelenlevőket. 

Aztán az édesapák segítségével kiemelték a sudár májusfát, majd ennek örömére finom uzsonna, eszem-iszom várta a vendégeket az óvoda udvarán.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: