Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Kitüntetések és beszámolók – Ülésezik a képviselő-testület

Pintér-Papp Eszter | 2024.11.14.

Pápa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete mai ülésén az előzetesen megküldött meghívó szerint 20 előterjesztésről tárgyalnak a képviselők. Döntenek többek közt kitüntetések adományozásáról, megválasztják a településrészi tanácsadó testületek tagjait, valamint a száz százalékban önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok felügyelőbizottsági tagjait és több rendeletet is módosítanak.

Dr. Áldozó Tamás, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője napirend előtti felszólalásában arról szólt, hogy az elmúlt egy hónapban azt tapasztalta, hogy – ahogy fogalmazott – „nagy a baj a polgármester környezetében”. Felidézte, hogy választási csalással vádolták meg a választások után a köztisztviselőket, majd legutóbb Marton Sándor, a Mi Hazánk önkormányzati képviselője tett a hivatal munkatársaival kapcsolatban negatív, sértő kijelentéseket. Dr. Áldozó Tamás azt kérte a polgármestertől, álljon ki a város szolgálatában állókért.

8:16
A képviselők az ülés elején zárt ülésen döntöttek a Borsosgyőr, a Kéttornyúlak és a Tapolcafő Szolgálatáért díjak adományozásáról. 
Borsosgyőr Szolgálatáért díjban részesül Takács Miklósné. Kéttornyúlak Szolgálatáért díjat vehet át Magvasi Józsefné. Tapolcafő Szolgálatáért díjban részesül a Tapolcafői Sportegyesület. 
Ezt követően esküt tettek az önkormányzat bizottságainak megválasztott tagjai, akik az alakuló ülésen nem tudtak jelen lenni.

8:55
Az ülésen döntés született a képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról. A módosítással többek közt az alakuló ülésen elfogadott százalékos arány helyett összegszerűen határozták meg az önkormányzati képviselők, a bizottsági tagok és a frakcióvezetők tiszteletdíját.


Unger Tamás, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője azt kérdezte, mi indokolta a tiszteletdíjak számszerűsítését.
Grőber Attila polgármester válaszában elmondta, korábban méltatlanul alacsonyak voltak a képviselői tiszteletdíjak. Ezeket a polgármester tiszteletdíjának százalékos arányában állapították meg. Mivel a Parlament a polgármesteri tiszteletdíjak jelentős növeléséről tárgyalt, ez olyan mértékű emelést jelentene a képviselői tiszteletdíjak esetében, ami már aránytalan lenne a százalékos megállapítás esetében. 
Unger Tamás hozzászólásában arról szólt, a tegnapi napig hitt abban, hogy működhetnek a kompromisszumok. Ez a döntés azonban a konszenzus, a korábbi megállapodás felrúgását jelenti. Unger Tamás ismertette az egyeztetések részleteit, a döntést összefüggésbe állítva a Pápai Sport Nonprofit Kft. ügyvezetői pályázatának kiírásával. Mint mondta, felmerül a kérdés, hogy ezután milyen együttműködésről lehet majd beszélni. 


Süle Zsolt, az Élhető, Gyarapodó Városért, DK, Jobbik, LMP – Zöldek, MSZP, Momentum, Párbeszéd- ZÖLDEK önkormányzati képviselője úgy fogalmazott, az elhangzottak jelentős része nem csatlakozott szorosan a napirendhez. A képviselői tiszteletdíjak esetében véleménye szerint a város anyagi lehetőségeit is figyelembe kell venni. 
Unger Tamás hangsúlyozta, nem az összegszerűséggel van problémája, hanem azzal, hogy a feltételekhez között megállapodást nem tartották be. A város anyagi helyzetére utalva emlékeztetett, Süle Zsolt egy korábbi képviselő-testületi ülésen megértette a gazdasági folyamatokat, amelyek a város anyagi helyzetére is befolyással vannak. 


Grőber Attila emlékeztetett, a város folyószámla-egyenlegét dr. Áldozó Tamás hozta nyilvánosságra szeptember végén. A Pápai Sport Nonprofit Kft. ügyvezetői pályázatának kiírásával kapcsolatos megállapodással kapcsolatban a városvezető szerint abban állapodtak meg, hogy a pályázat megfogalmazása senkit nem zárhat ki a pályázók köréből. Az ügyvezetőt majd a képviselő-testület többsége választja meg. 
Dr. Áldozó Tamás a politika területén kialakuló bizalomról szólt. Mint mondta, korrekt együttműködés esetében továbbra is lát lehetőségeket konszenzusra a képviselő-testület munkájában. Ehhez viszont őszinteségre van szükség.
Grőber Attila véleménye szerint a Fidesz-KDNP frakció kihátrált egy korábbi megállapodásból. 
Unger Tamás visszautasította ezt a kijelentést. Az SZMSZ módosításával kapcsolatban nincsen ellenérzésük, a megállapodás felrúgását kifogásolják. 
A vitát követően a képviselő-testület 7 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett nem fogadta el az SZMSZ módosítását.     

9:02

Az ülésen a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Tanácsadó Testület, illetve a Közlekedésbiztonsági Tanácsadó Testület összevonásával létrejött Közbiztonsági és Közlekedésbiztonsági Tanácsadó Testület elnökét és tagjait is megválasztották.

A testület elnöke Bakos László önkormányzati képviselő lett, tagjai Vadász Krisztina alpolgármester, a Pápai Rendőrkapitányság vezetője, a Pápai Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője, a Pápai Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat vezetője, a közterület-felügyelet vezetője, a Pápai Járási Hivatal vezetője, a Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. ügyvezetője, valamint a városi polgárőrség vezetője.  

9:10

A képviselők ezt követően megválasztották a településrészi tanácsadó testületek tagjait.

A döntés értelmében a Borsosgyőri Városrész Tanácsadó Testülete elnöke Soós Imre önkormányzati képviselő, tagjai Deli László, Pusztainé Becskereki Virág, Szabó Gyuláné és Takács Balázs.

A Kéttornyúlaki Városrész Tanácsadó Testülete elnöke Soós Imre, tagjai Böröczky Judit, Kovács Tiborné, Molnár Péter és Vargáné Szöllősi Edit.

Az Öreghegy-Kishegy-Törzsökhegyi Városrész Tanácsadó Testülete elnöke Zsegraics Gyula önkormányzati képviselő, tagjai Dolmányos Ferenc, Herczeg Ferenc, Kecskés Noémi és Szabados József.

A Tapolcafői Városrész Tanácsadó Testülete elnöke Zsegraics Gyula, tagjai Berkiné Módos Krisztina, Kovács Zoltán, Megyeriné Borsó Éva és Végh Ferencné.

Dr. Áldozó Tamás köszönetet mondott a jelölteknek, hogy vállalták ezt a komoly feladatot.

Grőber Attila szintén köszönetet mondott a tanácsadó testületek tagjainak.   

9:16

Az ülésen ezt követően a száz százalékban önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok új felügyelőbizottsági tagjait választották meg.

A Pápai Platán Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának tagjai dr. Áldozó Tamás, dr. Marton István és Varga-Kovács Beatrix Zsuzsanna.

A Pápai Sport Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának tagjai a korábban megválasztott Venczel Csaba mellett Bakos László és Pintér Kálmán.

A Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. felügyelőbizottságának tagjai Kovács József, Szűcs András és Unger Tamás.   

9:32

A képviselő-testület módosította a pénzbeli és természetben nyújtott szociális, valamint a gyermekek és a fiatal felnőttek rászorultságára tekintettel nyújtható ellátásokról szóló rendeletet. A módosítás többek közt a nettó átlagbér és a nyugdíjak emelkedésére tekintettel a rendszeres és a rendkívüli települési támogatások esetében 30 százalékkal emelte a jövedelemhatárt.

Dr. Áldozó Tamás két módosító indítványt terjesztett elő. Az első indítványt Benecz Rita osztályvezetővel egyeztetve módosított szöveggel fogadta be Grőber Attila. A második indítvány a 90 év felettiek ingyenes gyógyszerköltségének szabályozását érintette, melyet szintén befogadott a városvezető.

A képviselő-testület ellenszavazat nélkül fogadta el az előterjesztést. 

Az ülésen módosították az önkormányzat vagyonáról szóló rendeletet is. A módosítás értelmében az önkormányzat tulajdonában álló eszközök selejtezését bruttó 500.000 forint értékhatárig a polgármester, ezen felüli érték esetén a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság előzetes hozzájárulásával kell végezni.  

9:58

A képviselők az ülésen tárgyaltak a Pápa Város Önkormányzatának Egészségügyi Alapellátási Intézete 2024. évi tevékenységéről szóló beszámolóról.

A beszámolóból kiderül, hogy Pápán a 12 háziorvosi körzetből 3 tartósan betöltetlen, ezek ellátását helyettesítéssel oldják meg. A korábban 2,5 évig betöltetlen XI. számú felnőtt háziorvosi körzet esetében 2024. május 1-jétől praxisjogot szerzett dr. Szűcs Ildikó. Az önkormányzat által létrehozott rezidensek ösztöndíj támogatására 2024. október 1-jén egy, a szakképzést frissen megkezdett háziorvos rezidenssel megtörtént a szerződéskötés. 

Városunkban 6 gyermekháziorvosi körzetből 2 tartósan betöltetlen, a gyermekeket 4 vállalkozó gyermekorvos látja el. A betöltetlen praxisokra eddig érdeklődés nem volt.

Grőber Attila a fogorvosi ügyeleti ellátásról és a tartósan betöltetlen praxisokkal és a kamarai tagsági díjak átvállalásával kapcsolatban tett fel kérdést.

Dr. Töreki-Vörös Ibolya, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője szintén a betöltetlen praxisokkal és az orvosi ügyelet átszervezésével kapcsolatban tett fel kérdést, emellett a korábban szerződést bontott rezidens távozásával kapcsolatban kérdezett.  

Ujváry Hajnalka, az alapellátási intézet igazgatója válaszában úgy fogalmazott, a vármegyében kizárólag Veszprémben működik fogorvosi ügyelet. A Pápán működő ügyeletet kihasználatlanság miatt szüntették meg. A tartósan betöltetlen körzeteket több fórumon folyamatosan hirdetik, az egyetemeken az ösztönzőrendszerrel kapcsolatban is rendelkezésre áll az információ. A kamarai tagdíj átvállalása néhány százezer forintos kiadást jelent. A távozó rezidenssel a szerződést az önkormányzat kötötte. A távozás oka az volt, hogy második szakvizsgát szeretne tenni és külföldi munkavállalást is tervez. Az ügyeleti ellátással az alapellátásnak nincs kapcsolata, hivatalos visszajelzések az intézethez nem érkeznek.

A beszámolót a képviselő-testület 11 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el.

 

10:44

Venczel Csaba, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője interpellációt nyújtott be, mely a Pápai Sport Nonprofit Kft. vállalkozási tevékenységét, ezen belül is a szállítási tevékenységet érintette. A PELC – amely korábban rendszeresen vette igénybe a gazdasági társaság szállítási szolgáltatását – augusztus, vagyis Tóth Péter felmentése óta nem vette igénybe ezt a szolgáltatást, ami jelentős bevételkiesést jelent.

Grőber Attila elmondta, az SZMSZ szerint a PELC elnökeként nem lenne köteles válaszolni, mégis megteszi ezt. Mint mondta, a 30 fős busz kisebb közösségek szállítására nagy, a nagyobb létszámú csapatok szállítása esetében viszont kicsi. Ezt a tevékenységet tulajdonképpen a PELC tartotta életben. A kft. és a PELC között lejárt a szerződés. Ezt a szerződést nem kötötték újra, mert az új ügyvezető nem kereste a PELC-et az új szerződés megkötése érdekében. Venczel Csaba a felügyelőbizottság elnökeként, majd alpolgármesterként kérhetett volna erről tájékoztatást. Grőber Attila hangsúlyozta, soha nem hozott olyan döntést, amely bevételtől fosztotta volna meg a gazdasági társaságot.

Venczel Csaba viszontválaszában arról szólt, hogy árajánlatot kérni szoktak, és ez nem történt meg. A felügyelőbizottság elnökeként most megtette a jelzést. Nem személyeskedés volt a cél, a jelzést megtette, a választ nem fogadta el.

A képviselő-testület az interpellációra adott polgármesteri választ 7 igen szavazattal, 5 nem ellenében, egy tartózkodás mellett elfogadta.          

A képviselők az ülés végén döntöttek többek közt dr. Áldozó Tamás volt polgármester végkielégítésének összegéről, a polgármester átruházott hatáskörben meghozott döntéseiről szóló tájékoztatóról, valamint a Schwetzingenbe utazó önkormányzati delegáció tagjairól is.  

Az ülés néhány perce véget ért.

 

 

 

 


  • Friss hírünk
    Videó
    Múltidéző

    Múltidéző 2024.12.04.

    Események ezen a napon a következő évekből: 2017, 2018

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: