Klasszikus falunap nagy melegben
Klasszikus, merthogy minden, ami egy jólsikerült falunaphoz kell, az megvolt, a hőmérsékletről pedig senkinek nem kell mesélnünk a tegnapi 33 fok után. De talán pont ezek kellettek, hogy szombat délután több százan kilátogassanak a borsosgyőri focipályára, hogy a gyerekek tudjanak játszani, a felnőttek beszélgetni, falatozni szóval egyszerűen csak együtt lenni. Az elmúlt évekhez hasonlóan az egyik legnagyobb sláger most is a pedálos autó volt, amelyen egymást váltották a gyerekek, hogy aztán tolva, hajtva száguldozzanak rajta. Nagyon sokan felkeresték a rendőrség munkatársait a pálya szélén. Minden bizonnyal vonzó volt a fák hűvöse és a lengedező szél is, de a kiállított fegyverek, rendőrségi eszközök sok fiatal érdeklődését felkeltették. Délután háromkor kezdődött a program Horváthné Szabó Andrea Tündérkert daloló műsorával, ami nagyon népszerű a gyermekek körében. A legkisebbeknek szóló programok a Kéttornyúlaki óvoda műsorával folytatódtak. Ilyenkor bizony jócskán megtelik a rendezvénysátor. Aztán egy nagy korosztályi ugrás következett, hiszen a Tiboróza tánccsoport Senior Örömtáncának tapsolhattak a jelenlévők. Aztán ismét egy másik korosztály és egy más mozgásforma jelent meg a színpadon. Elképesztő gyakorlatokat, hajlékonyságot, egyensúlyérzéket mutattak be a Pápai Cirkuszművészeti Egyesület fiataljai. Ebben a melegben még nézni is izzasztó volt, amit a lányok produkáltak a színpadon, vagy a levegőben karikán. Egy klasszikus falunaphoz sztárfellépő is jár. Ezúttal Matyi és a hegedűs szórakoztatta mulatós slágerekkel a közönséget. Természetesen nem maradhatott el a közös éneklés és visszataps sem. Újdonságnak számított a tombolasorsolás, hiszen több magánszemély és cég ajánlott fel gyermekeknek és felnőtteknek kedves ajándékokat. Az est hátralévő részében DJ Béci válogatott a legjobb táncolható slágerek között. Egy klasszikus falunap programjából nem hiányozhat az arcfestés, ugrálóvár, különféle gyermekjátékok, sőt ezúttal a pápai csillagászok is kijöttek egy hatalmas távcsővel. A jelenlévőket Soós Imre a körzet megválasztott képviselője köszöntötte és ígéretet tett arról, hogy a jövőben is meg fogják rendezni ezt a programot, hiszen mint mondta igény van rá.