Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Köztársasági elnöki kitüntetést kapott Varga László

Huszár Hajnal | 2023.08.20.

Az államalapítás és Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozott Varga László erdőmérnöknek, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatójának, több évtizede nagy elhivatottsággal végzett, kiemelkedő szakmai és vezetői munkája elismeréseként – jelent meg a kormany.hu-n.A pápai székhelyű állami erdőgazdasági vezérigazgatója Budapesten vette át a kitüntetést Nagy István agrárminisztertől.

Az állami kitüntetések és szakmai elismerések átadóján a miniszter úgy fogalmazott: Magyarország születésnapja a hálaadásra késztet minket, amelyen meg kell állunk és hálát kell adnunk az életért és az ételért. Meg kell adnunk a módját annak, hogy az ünnep, az ünnep legyen. Ez az alkalom pedig azt a célt is szolgálja, hogy köszönetet mondjuk a gazdatársadalomnak, amiért idén is új kenyér került az asztalra. 

A kormany.hu-n megjelent híradás szerint Nagy István hangsúlyozta, augusztus 20-án nem csak az államalapítást ünnepeljük, hanem a gazdák fáradságos munkájáért is köszönetet mondunk és köszönthetjük az agráriumban vagy az agráriumért dolgozókat. Teljesítményükkel ugyanis az egész nemzetünket teszik jobbá és gazdagabbá. Tevékenységük az egész közösségre hat, amivel másokat is alkotásra, termelésre, megismerésre, felfedezésre vagy újításra ösztönöz.

(Fotó: kormany.hu Fekete István)
 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: