Kulturális bemutató a Petőfiben
![](https://papaimediacentrum.hu/wp-content/uploads/2023/12/img_Kulturalis_bemutato_a_Petofiben-1.jpg)
Az iskola sokszínű rendezvényére szép számban érkeztek szülők is, a Petőfiben is kiemelt cél, a szülői közösség és az iskola kapcsolatának ápolása, erősítése.
Az est folyamán a színjátszó csoport az „Isteni színjáték” c. darabot mutatta be hatalmas sikerrel, az énekkarosok pedig két modern dalt adtak elő. Mosolyt csalt az arcokra Nagy-Stall Zétény stand-up előadása a majákról és a világ végéről.
A közönség hallhatta Uriel Gomez zongorajátékát, Tischler Klaudia szavalatát. Ami a táncokat illeti, „Csak tánc és más semmi” címmel néptánc és modern tánc ötvözetét láthatták a jelenlevők, illetve Szentmiklóssy Szonja Zumba tánca is nagy siker volt.
A német nemzetiségi tagozatos 9.ny és 9.c osztályok tanulói egy bajor sörtáncot adtak elő. A hangszeres produkciók kategóriájában nagy tapsot kapott „Komolyzene kissé komolytalanul” címmel Gödri Dániel tanár úr és Varga Gábor vidám improvizációja.
A műsor zárásaként egy ABBA-dal csendült fel Baky Bíborka, Sipos Rebeka, Horváth Csongor és Horváth Vince előadásában.
Színvonalas est részesei lehettek a jelenlévők, melynek végén a taps szólt a felkészítő tanároknak is: Benkó Zsófia Annának, Molnár Eszternek, Gödri Dánielnek. A szervező Nagy Dóra igazgatóhelyettes volt.
Fotó: Pápai Petőfi Sándor Gimnázium