Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
TECHNIKA

Légiharc a mesterséges intelligenciával, már nem csak szimulátorban

Farkasdi Gyula | 2024.05.18.

Az Egyesült Államok Légierejének Tesztpilóta Iskolája (USAF) és az USA Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős részlege (DARPA) bekerült a 2023-as Robert J. Collier Trophy döntőjébe, amely hivatalos elismerése azoknak a közelmúltbeli áttöréseknek, amelyek elindították a gépi tanulás korszakát a repülőgépiparban.

A csapatok együtt dolgoztak azon, hogy a DARPA Air Combat Evolution (ACE) programjának részeként a mesterséges intelligencia algoritmusainak – áttörést jelentő – végrehajtásait teszteljék az X-62A VISTA repülőgéppel.

„Az autonóm levegő-levegő harc lehetőségei évtizedek óta elképzelhetőek voltak, de a valóság egészen mostanáig távoli álom maradt. 2023-ban az X-62A áttörte a harci repülés egyik legjelentősebb akadályát. Ez egy átalakuló pillanat, mindezt az X-62A ACE csapat áttörést jelentő teljesítménye tette lehetővé” – mondta Frank Kendall, a légierő titkára.

Az X-62 tesztrepülőgép (VISTA) a kaliforniai Edwards légibázis felett repül, 2022. augusztus 26. (A légierő fotója: Kyle Brasier)

 

A 2022-ben indított szimulátor tesztek után kevesebb, mint egy naptári év alatt a csapatok eljutottak az élő mesterséges intelligencia-pilóta első telepítéséig az X-62A rendszereibe, és bemutatták az első emberrel szembeni légiharcot.

A csapat összesen több mint 100 000 sor repüléskritikus szoftvermódosítást hajtott végre 21 tesztrepülés során.

 

William Gray, tesztpilóta és más mérnökök szoftverfrissítéseket végeznek az X-62 tesztrepülőgépen az Edwards légibázison, Kaliforniában, 2022. augusztus 3. (A légierő fotója: Giancarlo Casem)

 

A viadal egy rendkívül összetett forgatókönyv szerint zajlott, amelyet az X-62A használt, mely már bizonyított a MI biztonságos és sikeres használatára az űrrepülésben.

A mesterséges intelligencia által irányított X-62A VISTA egy F-16-os repülőgéppel vívta meg a csatát, melyet kizárólag ember vezetett, az Edwards légibázis felett.

Az MI először védekező manővereket végzett, majd átváltottak a támadó, szemtől szemmbeni harcra, ahol a vadászrepülőgép 1200 mérföld/órás sebességgel közel 2000 lábon hajtott végre.

Míg a hagyományos MI-t évtizedek óta használják, a gépi tanulás történelmileg tilos volt a magas kockázat és a független ellenőrzés hiánya miatt. Az X-62A fedélzetén biztonsági pilótákkal repült, amelyek függetlenek az MI-től. A pilótáknak azonban egyetlen ponton sem kellett aktiválni a biztonsági kapcsolót a tesztek során.

„Meg kell tudnunk bízni ezekben az algoritmusokban, hogy valós környezetben is használhassuk őket” – mondta Ryan Hefron alezredes, a DARPA ACE programmenedzsere.

 

 

A gépi tanuláson alapuló autonómia első alkalommal történő alkalmazása a repülés szempontjából nagy fontosságú, kritikus rendszerekben alapjául szolgál majd a jövőbeni repülőgépipari mesterséges intelligencia fejlesztéséhez, amelyek biztonságosabbak és megbízhatóbbak mind a kereskedelmi, mind a védelmi alkalmazásokban.

 

Forrás:Edwards Air Force Base

Borító: pxhere.com                    

 

 


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.10.09.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: