Lezárult az Adaptive Hussars 2023
Néhány napja lezárult hazánkban a harminc éve nem látott méretű és komplexitású Adaptive Hussars 23 elnevezésű nemzetközi hadgyakorlat, melynek egyik helyszíne Pápa volt. A gyakorlat közel 6 ezer fő és 47 katonai szervezet részvételével zajlott.
A Honvédelem.hu tájékoztatása szerint a hadgyakorlatot azért rendelte el Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, hogy a magyar haderő védelmi képességét teszteljék, hiszen a veszélyek korában – amikor háború, migráció és azzal együtt terrorizmus fenyegeti Európát – Magyarország biztonsága az első.
„Az ország védelmi rendszerét 5 vármegyében és 40 helyszínen, mintegy 6 ezer fő és 700 technikai eszköz mozgatásával sikerült tesztelni. A katonák jelen voltak földön, vízen és levegőben, a haderő gyakorlatilag egész héten háborús üzemmódban működött” – közölte a honvédelmi miniszter, aki arról is szólt, hogy eredményesen integrálták az ország területén települt NATO erőket a védelmi műveleteikbe, illetve sikeresen felkészültek a szövetség védelmünkre kirendelt erőinek fogadására és velük együttműködésben a védelem megszervezésére.
A miniszter elmondta, sikerült eredményesen együtt alkalmazni az aktív és tartalékos képességeket, ugyanakkor úgy látja, hogy a 500–600 tartalékos részvételével lezajlott védelmi képességek tesztelése rámutatott arra, hogy a jövőben javítani és egyszerűsíteni kell a tartalékosok „behívásán”. A tárca ezért párbeszédet kezdeményez a munkaadói oldallal is annak érdekében, hogy a jövőben a tartalékosok gyakorlatokon történő részvételét megkönnyítsék.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: bár a gyakorlat tanulságainak elemzése még folyamatban van, az már most megállapítható, hogy az ország védelmi rendszere fejlődik, és képes betölteni létfontosságú szerepét a dinamikusan változó biztonsági környezetben.
Fotó: Honvédelem.hu