Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - KÖZÉLET

Ma kezdődik a Biztonság Hete

Oxygen Hírügynökség | 2024.09.16.

Idén szeptember 16-22. között rendezik meg a Biztonság Hetét, a programokkal szeretnék az elektromos rollerek, illetve valamennyi mikromobilitási eszköz körültekintő használatára, valamint a gyalogos és kerékpáros közlekedésre irányítani a figyelmet a szervezők. 

A legfrissebb rendőrségi adatok szerint az év első hat hónapjában 319, személyi sérüléssel is járó baleset okozói vagy elszenvedői voltak az e-rollereket használók. A közlekedésben a kerékpárosok és a gyalogosok fokozott veszélynek vannak kitéve, őket érinti az összes hazai baleset 35 százaléka, illetve a halálos balesetek 36 százaléka. 

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) felhívta a figyelmet arra, hogy az e-rollerrel közlekedők több mint kétszer annyi balesetet okoztak, mint amennyinek a károsultjai voltak. Ez a Mabisz szerint jelzi, hogy az e-rolleresek közlekedési kultúrája, illetve KRESZ-ismeretei is elmaradnak a közúti forgalomban járművel résztvevők általános ismereteitől.

A biztosítói szövetség közleménye szerint hét éve keresték meg az Országos Rendőr-főkapitányság – Országos Balesetmegelőzési Bizottságot (ORFK-OBB) a kezdeményezéssel, hogy szervezzék meg a Biztonság Hetét, ahol közös akciókkal hívják fel a gyerekek figyelmét a biztonságra, a balesetmegelőzés lehetőségére és fontosságára. Ebből nőtte ki magát az országos rendezvénysorozat, amelynek helyszínein az elmúlt években mintegy 95 ezer gyereket sikerült megmozgatni. A programokhoz az évek során több tucat partnerszervezet csatlakozott, hogy a biztonságot a lehető legszélesebb értelemben kezelve hívják fel a figyelmet a mindennapok biztonságának erősítésére.

 

(Forrás: Fotó:MTI/Koszticsák Szilárd)
 




Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: