Ma minden rólatok szól!

Ma minden rólatok szól. Az iskolatársak már hajnal óta azon fáradoznak, hogy azok a folyosók és termek, amelyek az elmúlt években második otthonotok voltak, virágba borulva öleljenek körül benneteket, csodálatos díszletét adva a búcsúzásnak.

Osztályfőnökötök talán már százszor is átgondolta, milyen szavakkal is indítson utatokra benneteket, mi legyen az az útravaló, amit ott, azon az utolsó osztályfőnöki órán az utolsó csengő hangjával majd magatokkal visztek.

Ti pedig itt álltok – ahogy mondják, a felnőtté válás, a nagybetűs élet küszöbén. Kicsit még középiskolás diákok, de már a nagy megmérettetésre készülő felnőttek.

Aztán felhangzik az a bizonyos csengő – most, utoljára csak nektek. Most utoljára ültök egy osztályként azokban a padokban, amelyek az elmúlt években annyi örömötöknek és bánatotoknak, komoly beszélgetéseknek és kacagva nevető pillanatoknak voltak tanúi. Tanáraitok, akik láttak benneteket általános iskolásként belépni a kapun, most büszkén nézik azt a csapat fiatalt, akivé a középiskolás évek során váltatok. Büszkeséggel és az elválás feletti szomorúsággal indítanak utatokra benneteket, hiszen a hangotok, a nevetésetek, és igen, még a csínytevéseitek is hiányoznak majd az iskolából.

És az alma mater után a város is búcsúzik tőletek. Diáktársak, rokonok, barátok, ismerősök és ismeretlenek sorfala közt vonultok végig a jól ismert utcákon, folytatva a pápai diákok közös ballagásának több évtizedes hagyományát.

És igen, jönnek majd a megmérettetések, a vizsgák sora, de ma még ne gondoljatok erre! Ma ünnepeljetek! Ma minden rólatok szól!

Jó utat, kedves pápai ballagók!