Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORT

Magyar bajnok lett a pápai cselgáncsozó

Haraszti Gábor | 2023.11.30.

Budapesten rendezték meg a 2023. évi felnőtt másodosztályú országos judo bajnokságot, ahol a Pápai Judo Akadémia hat versenyzővel képviseltette magát. A pápai indulók közül kiemelkedett a mindössze 16 éves Ősz Regina, aki élete legjobb formáját mutatva minden mérkőzését idő előtt befejezve lett a súlycsoport bajnoka.

– Bíztunk egy jó szereplésben, de erre még mi sem számítottunk – értékelte a versenyt Mezei Csaba, szakmai vezető. – A felnőtt másodosztályú országos bajnokság a honi judo-élet második legkomolyabb szintű versenye, ahol a korábbi években is értünk már el jó eredményeket. Idén Kiss Márk sajnos lemaradt a pontszerző helyről, Farkas Luca, Kampel Eszter és Somogyi Martin pontszerző, hetedik helyen végzett, Meksz Alexa munkahelyi elfoglaltság miatt nem nagyon tudott edzeni, így ötödik lett, a hétvége hőse Ősz Regina volt, aki a -52 kilogrammosok között aranyérmet szerzett. Regina első ellenfele rögtön a tavalyi bajnok volt, akit nagyjából másfél perc alatt ipponnal győzött le. Regi a folytatásban sem hibázott, minden meccsét idő előtt befejezve, magabiztosan szerezte meg a bajnoki címet.

Mezei Csaba elmondta, az akadémia idén még Mikulás Kupa néven a legkisebbeknek egy házibajnokságot szervez, év végén a Sportcsarnok pedig egy barátságos földharc-versenynek ad otthont.


  • Friss hírünk
    ZENE

    Jade Thirlwall és álmai angyala

    Két évvel ezelőtt jelentett szünetet a Little Mix. Azt követően az...

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: