Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - KULTÚRA

Magyarország 365

Szél Móni | 2023.12.08.

Kihirdették a fotópályázat díjazottjait. A hét tagű zsűritől 16 pályázó kapott elismerést. Ez már az ötödik alkalom volt a bizonyításra. 
A fotópályázat célja, hogy az alkotók lencséjén keresztül, egyedi látásmóddal mutassa be az ország természeti kincseit, tájait, építészetét és az itt élő közösségeket. Amatőrök és profik is indulhattak a kiíráson.

Az első évben 21 ezer kép érkezett, idén pedig több mint 44 ezer.

Több kategóriában várták a nevezéseket

Természet, táj, építészet, portré és közösségi események, valamint streetfotó.  A szakmai zsűri minden kategóriában három díjat osztott ki, valamint a zsűri különdíját. Az első helyezettek és a különdíjas nettó 2 millió forintos, a második helyezettek 1 millió forintos, a harmadik helyezettek 500 ezer forintos díjazásban részesülnek.

Itt vannak a legjobbak

  • Természet kategória első helyezettje Daróczi Csaba Az erdő állatai című sorozata, második helyezettje Kaszás Norbert A porondmester című képe, harmadik helyezettje pedig Máté Bence Röppályák című fotója lett.
  • Táj kategóriában a zsűri első díját Berendi Tibor Ébredés, a második díjat Makovics Kornél Hihetetlen energiák, a harmadikat pedig Tamás Attila Hajnal hasad című képe kapta.
  • Építészet kategóriában a bíráló bizottság első helyezettje E. Ujvári Edit lett Ködös éjszaka című alkotásával, a második díjat Rödönyi Balázs A Parlament tarkója, a harmadik díjat pedig Váczi Anna Millenium Gardens című képe nyerte el.
  • A bírálóbizottság döntése alapján a portré és közösségi események kategória első helyezettje Szabó Csaba Tánc a pápának című képe, második helyezettje Raffay Zsófia Táncos című alkotása, harmadik helyezettje pedig Wéber Mónika Szent Iván című képe lett.
  • Streetfotó kategóriában a zsűri első díját Litauszki Tibor Függeszkedés, a második díjat Szabó Rita Fiatal pár, a harmadikat pedig Biczó Zsolt Angyali üdvözlet című fotója kapta. A zsűri különdíját Balogh Dávid Felhők között című alkotása érdemelte ki.

(fotó:  Berendi Tibor: Ébredés)





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: