Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Manó Tanoda zenével és tánccal

Pintér-Papp Eszter | 2025.03.12.

A Szent István Római Katolikus Általános Iskolában több évtizedes hagyománya van a Manó Tanoda foglalkozásoknak. Az iskolába hívogató sorozat idei első alkalmát kedden délután tartották az iskola Fő téri épületében. A programra zsúfolásig megtelt az aula, közel nyolcvan gyermeket kísértek el a szülők, hogy megismerkedhessenek leendő iskolájukkal.

Kovács Krisztina, az intézmény igazgatója a Médiacentrum kérdésére elmondta, az idei évben három állomása lesz a Manó Tanodának. Az első alkalommal, a Fő téri épületben az érdeklődők ismertetőt hallhattak az iskoláról, megismerkedhettek a leendő elsős tanító nénikkel, láthattak egy vidám jelenetet a hatodik osztályosok előadásában és megismerhették a kiscsőszi Balla Zoltán Alapfokú Művészei Iskolát is, akik szeptembertől néptáncot tanítanak a katolikus iskolában.

A második alkalom március 25-én 16:30-kor kezdődik az iskola Csatorna utcai épületében. A résztvevőknek bemutatják az intézmény idei évben használatba vett egységét, mely tulajdonképpen inkubátorként védi a kis elsősöket.

A Manó Tanoda foglalkozások keretében március 28-án nyílt napot tartanak a Török Bálint utcai épületben. Ezen a napon a leendő elsős tanító nénik – Mészárosné Pap Katalin, Szabóné Rózsa Ildikó és Dely Melinda – mutatkoznak be, az első és második tanórát látogathatják a leendő elsős gyermekek szülei.

           





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: