Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - KULTÚRA

Már csak egy hét, és itt vannak a Barbár Napok

Szentgáthi Csaba | 2024.09.29.

Hagyományőrző bemutatók, kézműves foglalkozások, rendhagyó tárlatvezetések és előadások várnak minden érdeklődőt az Aquincumi Múzeumban szervezett Barbár Napokon, ahol a mesterségek bemutatói között kelta kalligráfiát, csontfaragást, növényi festést, kerámiakészítést vagy szövést is lehet majd tanulni.

Október 5-én és 6-án az Aquincumba látogató magyar és külföldi hagyományőrző csapatok közreműködésével az érdeklődők megtapasztalhatják, hogyan éltek, öltözködtek és harcoltak a kelta törzsek, sőt idén egy, a római hadseregben szolgáló, de barbár hátterű katonákból álló segédcsapat képviselői is felállítják táborukat a rendezvényen. 

Az érdeklődők ismeretterjesztő régészelőadások, tárlatvezetések és a múzeum raktárában tett látogatások révén megtudhatják, mit mesélnek a régészeti leletek és a történelmi források a barbár törzsek társadalmáról, szokásairól, viseletéről, az őskori épületekről, valamint az ókori Aquincumot a barbár támadástól védő római katonaságról, közölte a múzeum az MTI-vel. 

A rendezvényen számos mesterség is bemutatkozik a csontfaragástól a növényi festésig, de lehet majd barbár fonatot készíteni, interaktív csatában részt venni. Kelta harci képzést szerveznek gyerekeknek, lesz vadászmadár-bemutató, látványkonyha, viseletbemutató, árusok utcája és számos egyéb program is.

A részletes programtérkép ITT érhető el. 

Fotó: Aquincumi Múzeum
 


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.10.04.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: