Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Megdöbbentő, mennyi szemét van a Pacsirta utca végén

Huszár Hajnal | 2024.04.03.

Háztartási hulladék, PET palack, autógumi, törött műanyag, bútoralkatrész – mindez nagy mennyiségben halmozódott fel a Pacsirta utca végén húzódó nyílt csapadékvíz-elvezető árokban. 


A szörnyű látványt nyújtó illegális „szeméttelepet” ma kezdte meg felszámolni a Közszolg Nonprofit Kft. Bordás Ferenc ügyvezető a helyszínen arra hívta fel a figyelmet, az itt talált hulladékok mindegyikét térítésmentesen leadhatták volna tulajdonosaik a Szabó Dezső utcai hulladékudvarban. Hangsúlyozta, az illegális hulladékok eltakarítása a közterületről nagyon sok erőforrást igényel, négy-öt munkatársuk folyamatosan ezen dolgozik, ezen túl pedig a szemét elszállítása és kezelése is költséget jelent. 

Az ügyvezető arról is tájékoztatott, a város több pontján is vannak ilyen elborzasztó állapotok, melyeket sorra igyekeznek felszámolni. Munkájuk során a Pápai Vízmű Zrt- vel is partnerségben dolgoznak, hiszen a vízmű által kitakarított nyílt csapadékvíz-elvezetőkből kiszedett hulladékot is el kell távolítani a közterületről. 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: